Tizenegyedik nap (December 9.) Jászol – Sír Sok ábrázoláson a jászol sírra emlékeztet, olyan, mint egy kőkoporsó, a gyermek pedig hasonló módon van bepólyálva, mint ahogyan a halottaknak adták meg a végtisztességet. Így a megtestesülés valósága a megváltással, … Bővebben
Tizenegyedik nap (December 9.)
Jászol – Sír
Sok ábrázoláson a jászol sírra emlékeztet, olyan, mint egy kőkoporsó, a gyermek pedig hasonló módon van bepólyálva, mint ahogyan a halottaknak adták meg a végtisztességet. Így a megtestesülés valósága a megváltással, Jézus kereszthalálával és sírból való feltámadásával áll párhuzamban. A feltámadás is egyfajta születés, újjászületés a halálból.
Szent Pál úgy írja le a Fiú megváltó művét, mint alászállást a világba, ami a megtestesüléssel kezdődik („szolgai alakot öltve kiüresítette önmagát, az emberekhez lett hasonló, mindenben olyan lett, mint egy ember”), és aminek legmélyebb pontja a kereszt („engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”).
A megtestesülés és a kereszt ugyanannak az alászállásnak két pontja, az alázat tette. Jézusban az Isten Fia alászállt a jászolba és alászállt a sírba, hogy őbelőle élet fakadjon nekünk, végeredményben az ő feltámadt élete. Így az ő születése és újjászületése a halálból a mi számunkra is újjászületés. Ahol halott vagyok, ahol bennem a bűn, az önzés és a halál sötétje lakozik, oda Jézus életet hoz. Az ő alászállását bennem is folytatja. Hogy ez az élet elérjen engem, nekem is az alázat, a belső alászállás útját kell járnom.
