Ezt a misztériumot az Úr Jézus a Tábor-hegyen nyilatkoztatta ki tanítványainak. A vele levő apostoloknak ugyan már beszélt országáról és dicsőséges második eljöveteléről, de – ha netán még nem lennének eléggé meggyőződve arról, amit országáról mondott nekik – hogy végül is szívük mélyéig egész bizonyosak legyenek, és hogy a látottak alapján higgyék az eljövendőket is, ott a Tábor-hegyen megmutatta nekik csodálatos isteni dicsőségét, mintegy a mennyek országa előképét. Olyan volt ez, mintha így szólt volna hozzájuk: Nehogy az időbeli távolság kikezdje hiteteket, bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön (Mt 16, 28) Atyja dicsőségében, amely most a jelenben is nyilvánvaló lesz már.

Az evangélista leírása nyilvánvalóan azt mutatja, hogy Krisztus hatalma és e szándéka egyezett ennél a megnyilatkozásnál, hiszen az előzők után rögtön így folytatta: Hat nap múlva maga mellé vette Jézus Pétert, Jakabot és Jánost, és fölment külön velük egy magas hegyre. Ott színében elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a hó. Egyszerre megjelent nekik Mózes és Illés, amint beszélgettek vele (Mt 17, 1-3).

A mai szent ünnep csodálatos eseménye, a hegyen történt üdvös misztérium a mi számunkra most itt valósul meg; egybegyűjtött ugyanis bennünket Krisztus halála és ünneplése. Hogy tehát az Istentől megvilágosított tanítványok között a kiválasztottakkal együtt mi is behatolhassunk ezeknek a kimondhatatlan és szent misztériumoknak a mélyére, hallgassunk Isten szent szavára, amely a magasból, a hegy ormáról oly sürgetőleg hív össze bennünket. (Sínai Anasztáz püspöknek Urunk színeváltozása napján mondott beszédéből részlet)