Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Izajás próféta megírta: Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit. János ezért a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül; sáskát és vadmézet evett. Ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!”
Mk 1,1-8

Mária fogantatásától kezdve mentes volt az áteredő bűntől.

A Szeplőtelen Fogantatásról szóló dogmát Boldog IX. Piusz hirdette ki 1854. december 8-án.

A szeplőtelen fogantatás tanának korai szószólója volt a középkori ferences: Johannes Duns Scotus

Ó Szűz, áldott vagy te, és benned nyer áldást minden teremtmény!

Égbolt, csillagok, föld, folyamok, nappal és éjszaka, és minden, ami az emberek hatalmába és használatába került, örvendezik, ó Úrnőnk, mind örvendezik régi ékessége elvesztésén; általad ugyanis valamiképpen új életre támadt és kimondhatatlan új szépséget kapott. Mintha holttá vált volna minden, elveszett az eredeti méltóság, amelyre Isten teremtette, hogy szolgálatunkra legyen és Isten dicsőségére használjuk. Bálványimádók vették erőszakkal hatalmukba, visszaéltek velük és beszennyezték őket, noha nem erre teremtette mindezt Isten. A mindenség mintegy új életre támadva örvendezik; már azok uralma alatt áll és azok használják illő megbecsüléssel, akik megvallják Istent.

Szinte ujjonganak a kegyelem új és felbecsülhetetlen mértékétől, amikor megérzik, hogy maga az Isten, maga az ő Teremtőjük, nemcsak láthatatlanul és felülről kormányozza őket, hanem immár láthatóan is köztük van, és őket felhasználja a megszentelés művében. Isten felmérhetetlen javai az áldott Szűz áldott méhének áldott gyümölcséből áradtak a teremtményekre.

A te kegyelmi teljességed gyümölcse, hogy akik az alvilágban várakoznak, immár szabadulásukra örvendezhetnek, az égiek pedig megújulásuk fölött ujjonganak. Valóban a te dicsőséges szüzességednek dicsőséges Gyermeke hozta meg azt, hogy az igazak, akik Jézus életszerző halála előtt haltak meg, most börtönük szétzúzása felett ujjonganak; az angyalok pedig félig lerontott városuk megújításán vigadnak.

Ó Asszonyunk, te teljes, túláradóan teljes vagy kegyelemmel! Kegyelmi teljességed túláradásából éled újjá minden teremtmény. Ó áldott, mindenekfelett áldott Szűz! A te áldott voltodból nyer áldást az egész világ, sőt már nemcsak a Teremtőtől árad áldás a teremtett világra, hanem a teremtmény is áldja a Teremtőt.

Isten saját Fiát, aki tőle született és vele egyenlő, akit úgy szeretett, mint önmagát, saját Fiát adta oda Máriának: úgy akarta, hogy Máriától szülessék Fia, nem másik, hanem ugyanaz, és így a természet szerint ugyanaz lett az Isten Fia és Mária Fia. Minden természetet Isten teremtett, és Isten Máriától született. Isten teremtett mindent, és Mária az Istent szülte. Isten, aki mindent alkotott, önmaga tette, hogy Máriától szülessék, és így alkotta újjá mindazt, amit teremtett. Istennek hatalma van, hogy semmiből teremtse a mindenséget, mégsem akarta Mária nélkül újjáalkotni a megrontott világot.

Isten tehát minden teremtmény Atyja, Mária pedig az újjáteremtett világnak Anyja. Isten Atyja minden megalkotásnak, Mária pedig Anyja minden helyreállításnak. Istentől született az, aki által minden lett, és Mária szülte e világra azt, aki által minden a megváltást kapta. Istentől született az, aki nélkül semmi sem létezhet, és Mária szülte e világra őt, aki nélkül semmi sem lehet jó.

Valóban az Úr van teveled, és az Úr adta, hogy minden teremtmény kis híján önmagával legyen adósod neked. (Szent Anzelm püspök szónoklataiból)

Trierben született 340 körül. Milánói működése idején, 374-ben a nép közfelkiáltással püspökké választotta, és december 7-én felszentelték. Vagyonát szétosztotta, és napjait munkával, imádsággal és tanulással töltötte. Szent Ágoston egyszer azt mondta róla, hogy „a szegények serege vette körül, annyira, hogy csak a legnagyobb nehézségek árán lehetett hozzáférkőzni”.

A szociális igazságosság apostolának bizonyult, a vagyonos emberek lelkiismeretére kíván hatni: „Ha egy szegénynek adsz, nem a sajátodból adod, hanem az övéből. De te kisajátítod magadnak azt, ami mindenki javára adatott. A föld ugyanis mindenkié, nemcsak a gazdagoké. Csak éppen, akik e jogszerű tulajdont használják is, sokkal kevesebben vannak, mint akik nem élnek vele. Így te csupán azt fizeted meg, amivel tartozol, és valóban nem is lehet beszélni nagylelkűségről.”

Az egyháztörténelemben elsősorban olyan püspökként tartják számon, aki biztosította az egyház függetlenségét a római birodalom államhatalmával szemben, és hajlíthatatlanul védte az egyházat a tévtanítókkal szemben még akkor is, amikor emiatt szembekerült a császári házzal. Szent Ágoston a Vallomásokban így írt Szent Ambrusról: „Istennek ez az embere a katolikus igazságnak szokatlanul kemény védelmezője volt a tévtanítókkal szemben. Nem törődött az életveszéllyel, bátran küzdött Krisztusért, hűségesen tanított az egyházban. Úgy tisztelem őt, mint atyámat, hiszen engem is – a keresztség által – ő hozott a világra Krisztusban.”

A mai Törökország területén a lyciai Myra püspöke volt és a IV. század közepe táján halt meg.

Amikor szülei elhunytak, gazdag örökségét jóra igyekezett használni. Egy elszegényedett nemes ember élt akkoriban városában, aki három szép leányát nem tudta kiházasítani vagyon hiányában. Amikor Miklós erről tudomást szerzett, egymás utáni éjszakákon egy-egy zacskó aranyat dobott be titokban hozzájuk. Az elsőt a boldog apa még égi ajándéknak képzelte, de a harmadiknál megleste szentünket. Lábaihoz borulva köszönte meg a jóságát.

Róla szóló legenda szerint, történt, hogy egy viharba került hajó legénysége a végveszélyben kétségbeesetten fohászkodott Miklós püspök segítségéért. Feltűnt a zürzavarban ekkor egy ismeretlen (mondja a legenda), aki a hajó órában megjavította és beállította a vitorlázatot és kötélzetet. Segítségével a hajó hamarosan partot ért, megmenekültek. Ekkor azonban az idegen nyomtalanul eltűnt. A hálás hajósok a templomba mentek menekülésüket Istennek megköszönni, és ott döbbentek rá, hogy az ismeretlen segítő Miklós püspök volt, akit segítségül hívtak.

Irgalmas Istenünk, Szent Miklós püspök közbenjárására őrizz meg minket minden veszélyben, hogy biztonsággal járjuk az üdvösség útját. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

December 4., hétfőtől hétköznapokon a roráte szentmisék 6 órakor kezdődnek, emellett 18.00 órakor is van szentmise.

Az adventi felkészüléshez szeretettel ajánljuk az

Adventi lelki naptárt.

Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy (pogány) százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj!« – elmegy; a másiknak: »Jöjj ide!« – akkor hozzám jön; és szolgámnak: »Tedd ezt!« – és megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.” Mt 8,5-11

Ma megkezdődik az új egyházi év, benne az adventi időszak.

„Adventus Domini” azt jelenti, hogy az Úr eljövetele.

Jeruzsálemi Szent Cirill püspök hitmagyarázataiból

Krisztus eljövetelét hirdetjük, nem csupán az elsőt, hanem a másodikat is, amely az elsőnél sokkal dicsőségesebb lesz. Az elsőnél ugyanis béketűrését ismertük meg, míg a másodiknál Krisztus királyi méltósága lesz nyilvánvaló.

Legtöbbször ugyanis minden kettős a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Kettős a születése: egyrészt Istentől öröktől fogva, másrészt a Szűztől az idők teljességében. Kettős az alászállás: az első rejtett, mint csendes eső a felhőkből, a második, az eljövendő pedig szembeötlő lesz.

Első eljövetelekor pólyába takarva feküdt a jászolban, a másodiknál fénybe öltözködik. Az elsőnél magasra tartotta a keresztet, vállalta a gyalázatot, míg másodszor majd angyali seregekkel körülvéve dicsőségesen érkezik.

Tehát ne csak az első eljövetelnek örvendezzünk, hanem várjuk a másodikat is. Amikor az elsőnél azt mondjuk: Áldott, aki jön az Úr nevében, ugyanez legyen hódoló szavunk, amikor angyalaival együtt jelenik meg: Áldott, aki jön az Úr nevében (Mt 21, 9).

Nem azért jön el majd a Megváltó, hogy ismét elítéljék, hanem ítéletet fog tartani az őt elítélők felett. Akkor azonban a gonoszoknak, akik oly kegyetlenek voltak vele szemben, hogy keresztre juttatták, azt mondja majd szemükbe: Ti így tettetek, és én hallgattam (vö. Zsolt 38, 10).

Először szelíden példát adni, az embereket finoman meggyőzni jött, másodszor pedig szükségszerűen uralma alá kerül mindenki, akár akarja, akár nem.

Krisztus mindkét eljöveteléről jövendölt Malakiás próféta: Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek (Mal 3, 1). Ez az első eljövetel.

A másodikról pedig így írt: és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is a mindenható Úr: de ki fogja tudni elviselni jövetele napját, és ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze, és mint a posztóványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és -tisztító mester (Mal 3, 1-4).

A két eljövetelre utal Tituszhoz írt levelében Pál apostol: Megjelent megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára, s arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és a világi vágyakkal, éljünk fegyelmezetten, szentül és buzgón ezen a világon. Várjuk reményünk boldog beteljesülését: a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét (Tit 2, 11-13). Látod, mint beszél az első eljövetelről, amiért hálát ad; majd a másodikról, amelyet várunk.

Ezért valljuk a ránk hagyományozott hitvallásban, hogy hiszünk abban, aki fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján. De újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége.

Eljön tehát az égből a mi Urunk, Jézus Krisztus. Eljön ennek a világnak a végén, az utolsó napon, megdicsőülve. Ez a világ akkor beteljesedik, és Krisztus ismét megújítja a világot.