Pápaságával kapcsolatban több forrás is azt erősíti, hogy Péter apostol Rómában maga szentelte fel Linuszt, Klétuszt, majd Kelement is (feltehetően Kr. u. 90 körül). Szent Iréneusz szerint Kelemen volt a harmadik pápa, Szent Jeromos azonban negyedikként említi.

A 4. században keletkezett Passiója szerint pápasága idején Traianus császár üldözte a kereszténységet, és Kelement ezért a Krím-félszigetre, Kherszonba száműzte. Rengeteg keresztényt, mintegy kétezer embert dolgoztatott ott a helyi márványbányában. A legenda szerint nyomorúságos körülmények között éltek, rendkívül messze kellett vízért járniuk. Kelemen ezért társaival az Istenhez fohászkodott. Imájuk meghallgatásra talált, és ez végül tömeges megtérést eredményezett a helyi pogányok körében is, kiváltva később a császár rendkívüli haragját, elrendelte hogy kössenek követ Kelemen nyakába és fojtsák a tengerbe. Végül horgonyt kötöttek a nyakába, és a tengerbe vetették.

Szent I. Kelemen pápának a korintusiakhoz írt leveléből

Szeretteim, mily boldogítóak és csodálatosak Isten ajándékai! Élet az örökkévalóságban, ragyogás az igazságban, igazság a szabadságban, hit a bizalomban, szentségben véghez vitt önmegtagadás; ezeket mind meg is érthetjük. Mi lehet tehát az, amit az őt szeretőknek készít? Ennek nagyságát és szépségét csak a szentséges Alkotó és a századok Atyja tudja. Tehát minden erőnkkel arra törekedjünk, hogy azok közé kerüljünk, akik őt szeretik, és elnyerhessük megígért ajándékait.

Szentjeid erőssége, mindenható, örök Isten, add, hogy örvendező lélekkel üljük meg Szent Kelemen pápa emléknapját. Ő Fiad papja és vértanúja volt: amit a szent áldozatban cselekedett, azt vére ontásával tanúsította, amit ajkával hirdetett, azt példájával is megerősítette. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szent Cecília ókeresztény szent, Krisztus szeretetéért szenvedett. vértanúságot 230 körül. Tiszteletére Rómában már az V. században bazilikát építettek. A középkor végétől a tizennégy segítő szent egyike, az egyházi zene patrónája.

Dicsérjétek Istent citerával, tízhúrú hárfán zenéljetek neki! Előtte új dalt énekeljetek (Zsolt 32, 2-3). Hagyjátok el a régit, hiszen már új éneket is ismertek. Új ember, új szövetség, új ének. Az új éneket nem ismerik a régi emberek. Az új éneket csak az új emberek értik meg, akik a kegyelem révén már megújultak a régiből, és már az Újszövetséghez tartoznak, amely nem más, mint a mennyek országa. Ez után vágyódik egész szeretetünk, és énekli is az új éneket. De ne a nyelvünk, hanem az életünk zengje ezt az új dalt!

Urunk, Istenünk, légy irgalmas hozzád könyörgő népedhez, és Szent Cecília szűz és vértanú közbenjárására hallgasd meg jóságosan imádságunkat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

November 21-én annak a templomnak a felszentelésére emlékezünk, amelyet Jeruzsálemben Szűz Mária tiszteletére építettek a 6. században az ószövetségi templom közelében.

Mária bemutatásának (latinul: Praesentatio Mariae) dátumát a hagyomány szerint határozták meg: a lánygyermekeket hetven nappal születésük után mutatták be az Úrnak a templomban. Jakab apostol apokrif ősevangéliumában szerepel, hogy Máriát hároméves korában szülei a templomban Istennek ajánlották. A művészek a századok során általában ezt a jelenetet ábrázolták.

I. Jusztinianosz császár 543-ban templomot építtetett Mária feltételezett születési helyén. Mária bemutatásának ünnepe e templom dedikációs emléknapja. Bár az a bazilika megsemmisült, egész Keleten fennmaradt ez a templomszentelési ünnep. A Jeruzsálemből származott I. Germánosz pátriárka kezdte ünnepelni Konstantinápolyban a 8. század elején, I. (Komnénosz) Manuél bizánci császár pedig parancsolt ünnep rangjára emelte 1166-ban.

A Pray-kódexben már 1200 körül szerepel az ünnep, tehát hazánk már az Árpád-korban átvette Bizánctól. Ezt III. Béla Bizáncban, Manuél Komnénosz udvarában kapott neveltetése is valószínűsíti. Az Érdy-kódexben így szerepel: „Asszonyunk Máriának templomba jelentése”. (Forrás: Magyar Kurír)

Szent Ágoston püspök beszédeiből

Mária hittel hitt, és hittel fogant

Nagyon kérlek benneteket, figyeljétek meg, mit mondott Krisztus Urunk, amikor kitárta tanítványai felé karját: Ezek az anyám és a rokonaim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, aki engem küldött, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám (Mt 12, 50). Íme, az Atya akaratát teljesítette Szűz Mária, aki hittel hitt, és hittel fogant, ő arra lett kiválasztva, hogy anyja legyen a köztünk emberré lett Üdvözítőnknek; előbb őt is az a Krisztus teremtette meg, aki őáltala lett emberré. Szűz Mária teljesítette, maradéktalanul teljesítette az Atya akaratát, ezért azután többre is tartotta azt, hogy Krisztus tanítványa lett, mint azt, hogy Krisztus anyja volt. Nagyobb boldogság volt számára Krisztus tanítványává lenni, mint Krisztus anyjának lenni. Szűz Mária azért lett boldogságos, mert mielőtt megszülte volna tanítómesterét, már méhében hordozta.

Lásd be, hogy mennyire igaz, amit mondok. Amikor az Úr itt járt a földön, és nagy tömegtől körülvéve csodákat tett, egy asszony így kiáltott fel: Áldott a méh, amely téged hordozott. Boldog a méh, amely téged hordozott (vö. Lk 11, 27). De nehogy a boldogságot a testben keressük, íme ezt feleli neki az Úr: Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják (Lk 11, 28). Ezért boldog tehát Szűz Mária is, mert hallgatta az Úr szavát, és hűséges is maradt hozzá, sőt hűségesebben őrizte lelkében az isteni igazságot, mint méhében a magzatot. Ez az igazság maga Krisztus, és ez a magzat is maga Krisztus. Ott van Mária lelkében Krisztus mint igazság, és ott van Mária méhében mint magzat. Többre tartotta Mária azt, hogy a lelkében volt, mint azt, hogy méhében hordozta.

Szűz Mária, boldog Mária, de még inkább boldog az Egyház, mint Szűz Mária! Miért? Azért mert Mária csak tagja az Egyháznak, szent tagja, kiváló tagja, legdicsőbb tagja, de mégis csak tagja ennek a titokzatos testnek. Ha pedig ennek a testnek tagja, akkor nyilvánvaló, hogy nagyobb a test, mint annak egy tagja. Az Úr a Feje ennek a testnek, és a Fő meg a test együtt az egész Krisztus. Hogy mondjam? A mi Fejünk isteni, maga az Isten a Fő nekünk.

Tehát jól jegyezzétek meg, szeretteim, ti Krisztus tagjai vagytok, ti Krisztus teste vagytok. Jegyezzétek meg, hogy hogyan lettetek azzá, hiszen ezt mondja: Ezek az anyám és a rokonaim! (vö. Mt 12, 49) És hogyan lesztek Krisztus anyjává? Aki meghallgatja és teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám (Mt 12, 50). Értsd meg: testvéreket és nővéreket mondok: hiszen egy és közös az örökségünk, és mindez Krisztus irgalmából van, aki egyszülött, de nem akart egyedül maradni, hanem minket is az Atya örököseivé akart tenni, saját magának pedig társörököseivé.

Krisztus Király ünnepe az egyházi év lezárása, ilyenkor az egyház a megtestesült második isteni személy előtt tiszteleg. A megemlékezést XI. Piusz pápa rendelte el 1925-ben.

„Isten országa” Urunk és Üdvözítőnk mondása szerint „nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van vagy amott” (Lk 17, 21); hanem „az Isten országa bennünk van, mert közel van hozzánk az ige: ajkunkon és szívünkben” (vö. Róm 10, 8). Aki imádkozik azért, hogy jöjjön el Isten országa, az kétségtelenül helyesen teszi, ha azért imádkozik, hogy Isten országa benne megerősödjék, gyümölcsözzék és beteljesedjék. Hiszen a szentek mindegyikében Isten uralkodik, és minden szent engedelmeskedik Isten szellemi törvényeinek, aki szentjeiben lakik, mint jól kormányzott varosban. Az ilyen tökéletes lélekben ott van az Atya, és az ilyenben az Atyával együtt uralkodik Krisztus, eme szavai szerint: „Hozzá megyünk, és lakást veszünk nála” (Jn 14, 23).

Isten bennünk levő országa akkor fog folytonos előrehaladásunk révén betetőzéséhez eljutni, amikor beteljesedik az, amiről az Apostol szól: Krisztus – miután minden alája van már vetve átadja „az uralmat Istennek, az Atyának, hogy Isten legyen minden mindenben (1 Kor 15, 28). Ezért hát olyan szerető, ragaszkodó lélekkel, mint amilyen az Igében volt, mondjuk csak szüntelenül mennyei Atyánknak: Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod!” (Mt 6, 9-10).

Isten országáról meg kell azt értenünk, hogy amiként ott nincs „köze az igazságnak a gonoszsághoz, és nem fér össze a világosság a sötétséggel, és nem hozható össze Krisztus Beliállal” (2 Kor 6, 14-15), úgy Isten országa sem állhat fenn a bűn országával együtt.

Ha tehát azt akarjuk, hogy Isten uralkodjék bennünk, akkor semmi módon se „uralkodjék a bűn a mi halandó testünkben” (Róm 6, 12), hanem sanyargassuk „tagjainkban azt, ami földies” (Kol 3, 5), és hozzunk gyümölcsöt a Szentlélekben, hogy bennünk, mint valami lelki Paradicsomban, maga Isten járjon-keljen, s kizárólag ő uralkodjék bennünk Fölkentjével, Krisztussal. Ö trónoljon bennünk annak a lelkierőnek dicsőségében, amelyet megkapni óhajtunk, s trónoljon addig, amíg bennünk levő valamennyi ellensége „lábainak zsámolyává nem lesz” (vö. Zsolt 109, 1); és meg nem szűnik bennünk az ő ellenségének minden uralma, hatalma és ereje.

Már meg is valósulhat mindez mindegyikünkben, és „az utolsó ellenség, a halál is” (1 Kor 15, 26) megszűnhet, úgyhogy Krisztus bennünk mondhatja: „Halál, hol a te fullánkod? Halál, hol a te győzelmed?” (1 Kor 15, 55) Már most megvalósulhat, hogy „romlandó testünk” elnyerje a szentséget és „romolhatatlanságot”, és hogy a „halandó” levetve a halált az Atya „halhatatlanságába” (1 Kor 15, 53) öltözzék, hogy a bennünk lévő Isten uralkodása révén az újjászületés és feltámadás javainak már most is örvendjünk. (Origenész áldozópapnak az „Imádság” című könyvecskéjéből)

Mindenható Istenünk, te öröktől fogva úgy határoztál, hogy szeretett Fiadban, a mindenség Királyában megújítasz mindent. Add, hogy az egész teremtett világ megszabaduljon a bűn szolgaságától, Fölségednek hódoljon, és szüntelenül dicsőítsen téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Árpádházi Szent Erzsébet 1207-ben született a sárospataki királyi várban. Apja II. Endre magyar király, édesanyja a német andenchs-merániai családból származott Gertrúd királyné. Gyermekkorában testi és szellemi bontakozásával együtt növekszik benne Isten szeretete, még játékait is imádsággal igyekezett megszentelni. Korán szokásává válnak az irgalmas szeretet cselekedetei; főként az alamizsnálkodás. Négy éves korában Wartburgba kerül, hogy leendő vőlegényével, Hermannal együtt nevelkedjék. A hirtelen környezetváltozás és a véget nem érő zajos ünnepségek miatt nehezen találja meg a helyét Erzsébet. A durvaságtól és a közönségességtől, mely együtt járt az örökös lakmározásokkal, visszaborzadt. Édesanyja meggyilkolásának híre (1213) méginkább a teljes magábavonulásra késztette. Az imádságba menekül. A vár ura és úrnője őszintén szerették leendő menyüket, de az udvar nem tűrte Erzsébet mély vallásosságát. 1216-ban hirtelen meghalt Hermann. A várúr másodszülött fiának, Lajosnak (Ludovicus Lantgravius) szánta Erzsébetet. A vár ura egy év múlva meghalt. Az udvar mindent megtett, hogy Erzsébettől elhidegítsék Lajost. Lajos határozottan elutasított minden intrikát, és szeretett jegyesével 1221-ben házasságra lépett. Boldog házasságukban egymást buzdították Isten szeretetére. A középkori társadalom megoldatlan gazdasági szervezetlensége, fogyatékos higiéniája és sűrűn ismétlődő járványai sok alkalmat adtak az irgalmas szeretet gyakorlására. Az elhagyott és nyomorék gyermekeknek menhelyet létesít. 1227-ben férje, mielőtt a Szentföldre indult volna, meghalt.

Erzsébetet sógorai kiűzik Wartburgból Eisenach-ba, ahol senki sem meri befogadni. Rozzant ólban húzta meg magát és Te Deumot énekeltetett a ferencesekkel, hogy a szegénységben hasonló lehetett Üdvözítőjéhez. Gyermekeitől is meg kellett válnia. Keze munkájából kellett megélnie. Férje hazatérő barátai Erzsébet mellé állva visszahozatják Wartburgba, azonban a hideggé vált falak közül Marburgba menekül. Belekerül a ferences mozgalomba, mindent az Assisi Szegény szemével kezd nézni. Lelkiatyja, Konrád bevezeti a teljes szegénység világába, és Erzsébet leteszi a szerzetesi fogadalmakat Szent Ferenc III. Rendjében. Konrád szokatlanul kemény eszközökkel nagy tökéletességre vezeti Erzsébetet, aki eléri az evangéliumi öröm és belső béke teljességét. 24 éves korában, 1231. november 27-én halt meg.

Istenünk, te Szent Erzsébetnek megadtad, hogy a szegényekben Krisztust lássa és tisztelje; az ő közbenjárására nekünk is add meg, hogy a nyomorgókat és bajbajutottakat lankadatlan szeretettel szolgáljuk.

Már a XII. században megünnepelték a vatikáni Szent Péter-bazilikának és az ostiai úton levő Szent Pál-bazilikának Szent Szilveszter, illetve Szent Siricius pápa által (a IV. században) végzett felszentelése évfordulóját. Ez a megemlékezés az újkorban az egész római szertartású Egyházra kiterjedt. Amint augusztus 5-én a római Santa Maria Maggiore (nagyobb Mária)-bazilika felszentelésének évfordulóján az Istenszülőt ünnepeljük, úgy a mai napon a két főapostolt tiszteljük.

Nagy Szent Leó pápa beszédeiből

Az isteni magvetés kiváló hajtásai: Péter és Pál

Az Úr szemében drága kincs minden szentjének halála (Zsolt 115, 15), és nincs is semmi olyan kegyetlenség, amely tönkretehetné a Krisztus keresztjének isteni titkára alapozott vallásunkat. Az üldözések nem kisebbítik Krisztus Egyházát; sőt ellenkezőleg, növelik. Az Úr szántóföldjén egyre dúsabb lesz a vetés, hiszen minden egyes földbe hulló mag megsokszorozódva kel új életre.

Ezt látjuk ennél az isteni magvetésből sarjadt két kiváló hajtásnál is. Szent vértanúk ezrei hangosan hirdetik, hogy milyen bőséges termést hoztak. Ezek a vértanúk, az apostolok győzelmes harcával is vetekedve, körülveszik a mi Városunkat, mint bíborpalástba öltözött és messze földön híres sokaság, és dicső drágakövekkel kirakott koronával ékesítik azt.

Szeretteim, Isten azért részesít minket a szentek oltalmában, hogy kövessük példás türelmüket, és megerősödjünk hitünkben. A szentek ünneplésekor örvendezve kell erre az oltalomra gondolnunk. De e két atyánk kiválósága fakasszon bennünk fokozottabb örömet! Isten kegyelme ugyanis Egyháza valamennyi tagja fölé oly nagy magasságba emelte őket, hogy mintegy szeme fényei lettek annak a testnek, amelynek Krisztus a feje.

Érdemeiket és erényeiket emberi szó nem képes méltatni: mindenesetre egyforma és minden különbség nélküli dicséret illeti meg őket, hiszen kiválasztásuk egyformákká, munkásságuk hasonlókká, dicső haláluk pedig egyenlőkké tette őket.

Miként erről már saját tapasztalatunkból is meggyőződtünk, és elődeink is tanúsították: mi bizalommal hisszük és valljuk, hogy ha ebben a viszontagságos életben Isten irgalmára szorulunk, akkor sohasem nélkülözhetjük e kiváltságos égi pártfogóink közbenjárását, hogy amennyit rontanak rajtunk bűneink, annyit használjanak nekünk e szent apostolok érdemei.

Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta:
„Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”
Lk 19,41-44

Szent Ágnes Assisiben született 1197-ben. A keresztségben a Katalin nevet kapta. 1212-ben nővérét, Szent Klárát követve az evangéliumi szegénységet választotta Szent Ferenc Atyánk példájára. Önmegtagadó életet élt, sokat böjtölt. Néhány éven át vezette a firenzei monostort. Assisibe visszatérve, nemsokára nővére után, valószínűleg 1253. november 16-án halt meg.

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia.
Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.”
Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.”
Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négy annyit adok helyette.”
Jézus kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Lk 19,1-10

Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!”
Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent.
Lk 18,35-43