A Diocletianus-féle üldözéskor (304) Rómában szenvedett vértanúságukról Szent Damazusz pápa tanúskodik, aki az ügyről magától a hóhértól hallott. Egy berekben lefejezték őket, de testüket átvitték a Via Labicanán levő két babérfához, a temetőbe, ahol sírjuk fölé bazilikát emeltek, amikor az Egyház már békében élt.

Origenész áldozópapnak „Buzdítás a vértanúságra” című iratából

Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásban is (2 Kor 1, 5), ha nagy örömmel fogadjuk Krisztus szenvedéseit, amelyek bőven áradnak ránk, és ha túláradó vigasztalásra vágyakozunk, arra a vigasztalásra, amelyet megkapnak mindazok, akik szomorkodnak; talán nem egyformán, mert ha pontosan egyenlő lenne a vigasztalás, akkor nem mondaná a Szentírás, hogy: Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk a vigasztalásban is.

A szenvedők tehát, amilyen mértékben részesei Krisztus szenvedéseinek, úgy lesznek a vigasztalásnak is részesei. Ezt tanulhatjuk attól is, aki bizakodva mondja: Tudván, hogy amint szenvedésének társai vagytok, úgy lesztek részesei a vigasztalásnak is (2 Kor 1, 7).

Isten pedig ezt mondja prófétája által: Alkalmas időben meghallgatlak, s az üdvösség napján megsegítelek (vö. Iz 49, 8). Mi lenne tehát más alkalmasabb idő, mint amikor a Krisztusban levő Isten iránt tanúsított vallásosságunkért őrség kíséretében felsorakoztatnak bennünket a világban, de inkább mint győzteseket, és nem legyőzötteket?

Krisztus vértanúi ugyanis vele együtt legyőzik a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, vele együtt diadalmaskodnak ezeken, hogy amint kijutott nekik Krisztus szenvedéseiből, úgy legyen részük hősiességében is, amit ő szenvedésével szerzett meg. Éppen ezért melyik másik nap lenne az üdvösség napja, mint éppen az a nap, amikor így haltok meg?

De kérlek benneteket, senkinek se okozzatok semmiféle botrányt, hogy ne becsmérelhessék szolgálatunkat. Ehelyett mindenben úgy viselkedjetek, mint Isten szolgái, nagy türelemmel (vö. 2 Kor 6, 4), mondván: És most miben reménykedjem, nemde az Úrban? (vö. Zsolt 38, 8)

Június 1-jén Szent Jusztinuszt ünnepli az egyház. Hat társával együtt 165 körül szenvedett vértanúhalált.

„A szent vértanúk magasztalták Istent, és rögtön a vesztőhelyre indultak. Ott lefejezték őket. Így végezték be vértanúságukat Üdvözítőnk megvallásával. Egyes hívők titokban magukhoz vették a holttesteket, és méltó helyen eltemették Urunk Jézus Krisztus kegyelmének a segítségével. Legyen nekik tisztelet mindörökkön örökké. Amen.”

Istenünk, te Szent Jusztinusz vértanút arra tanítottad, hogy a világ szemében botrányt jelentő keresztet vállalja, és így Jézus Krisztus mindent felülmúló ismeretére eljusson. Közbenjárására engedd, hogy a tévedések veszélyeit legyőzve erősek maradjunk a hitben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott:
„Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél.
Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt!
Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem.
Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők – hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük.
Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”
Jn 17,1-11a

Az 1038. augusztus 15-én meghalt István királyt Székesfehérvárott, az általa építtetett Nagyboldogasszony székesegyházban temették el. VII. Gergely pápa hozzájárulásával a Szent László király által Székesfehérvárra összehívott országos zsinaton 1083. augusztus 20-án „testét ünnepélyesen felemelték”. A szent jobb a gyűrűvel együtt Mercurius szerzetes, a kincstár őre birtokába került, aki azt a Berettyó mellett álló családi monostorában rejtette el. Amikor 1084. május 30-án László király ide látogatott, Mercurius megvallotta neki titkát. Ez a Szent Jobb tiszteletére emelt monostor lett a szent jobb középkori őrzőhelye. A jobb kéztől elválasztott kar Lengyelországba (Lvovba) került, egy másik karereklyét a bécsi Szent István-dómban őriznek. A Szent Jobb a török dúlás idején a koponyaereklyével együtt Raguzába (ma Dubrovnik) került. Mária Terézia a Szent Jobbot 1771. június 21-én Budára vitette, a királyi vár kápolnájába; a koponyaereklye egy részét előbb Pozsonyba, majd 1778. április 2-án Székesfehérvárra hozatta. A Szent Jobbot a II. világháború alatt külföldre vitték, majd 1945. augusztus 19-én ismét haza került, s azóta a budapesti Szent István-bazilikában őrzik.

Szent István legendájából, amelyet Hartvik püspök írt meg

Mi dolog, testvéreim, hogy a többi tag eloszlott, s a hús porba vegyültével teljesen szétfoszlott, csak a jobb kéz őrizte meg csontjaihoz tapadó idegeivel s bőrével épségének ékességét? Nem hiszem, hogy mást akarna a jeles ténnyel kinyilvánítani a megmérhetetlen isteni szándék, mint hogy a szeretet és alamizsnálkodás az erények minden lépcsőfokán átlép. Innen van testének és jobbjának gyönyörűséges és bámulatos csodálata, innen az örök élet édes és boldog jutalma, innen a mennybéliekkel kívánatos együtt lakása, ahol rásugárzik mindig fénylő s fogyhatatlan ragyogása az egy és legfőbb Istenségnek, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, mindörökkön-örökké. Ámen.

Feltámadása után Jézus utoljára jelent meg az apostoloknak, és így búcsúzott el tőlük:
„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon fel kell támadnia a halálból. Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni. Ti vagytok ezeknek tanúi. Én meg elküldöm nektek Atyám megígért ajándékát. Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból.”
Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölemelkedett az égbe. Ők leborulva imádták.
Aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Állandóan ott voltak a templomban, dicsérték és magasztalták Istent. Lk 24,46-53

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen!
Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról.
Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem.
Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
Jn 16,23b-28

Mint a római Szent András-kolostor apátját, Nagy Szent Gergely pápa 597-ben az angolokhoz küldte az evangélium hirdetésére. Ethelbert király támogatásával, mint Canterbury püspöke, sokakat a hitre térített, több egyházi tartományt szervezett, főként a kenti királyságban. Május 26-án halt meg 605 körül, Canterburyben.

Nagy Szent Gergely pápa levelezéséből

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek (Lk 2, 14), mert a földbe esett búzaszem elhalt, nehogy egyedül uralkodjék az égben. Hiszen mi az ő halálából élünk, az ő gyengeségétől erősödünk meg, az ő szenvedése ragad ki minket a szenvedésből, és az ő szeretetének műve, hogy Britanniában olyan testvéreket keresünk, akiket nem ismertünk, és az ő ajándéka az, hogy akiket ismeretlenül is kerestünk, azokra rátaláltunk.

El nem mondható, mekkora öröm támadt a hívők szívében, amikor meghallották, hogy a mindenható Isten kegyelméből és a te munkád nyomán, testvérem, az angol népre ráragyogott a hit fénye, miután eloszlott a tévedések homálya. Most már helyesen gondolkodik, és lábbal tapossa a bálványokat, pedig azelőtt oktalan rettegéssel hódolt nekik. Most már tiszta szívvel a mindenható Isten előtt borul le, most már nem bukdácsol bűnökben, hanem követi az igehirdetésben kapott szent szabályokat. Amíg akarata aláveti magát Isten parancsainak, addig értelme a magasba tör; imában porig alázkodik, nehogy a földhöz tapadjon a szíve. Ugyan ki másnak a műve ez, mint annak, aki megmondta övéinek: Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom (Jn 5, 17).

Isten nem nagy tudású igehirdetőket küldött szét a föld határáig, hogy megmutassa: nem az emberek bölcsessége, hanem az ő ereje téríti meg a világot. Most is ez történt: gyengék által volt kegyes nagyszerű tetteket végbevinni az angol népnél. Hanem, szeretett testvérem, éppen ebben a mennyei ajándékban van valami, ami miatt – a nagy öröm mellett – igen-igen kell félni is.

Értesültem ugyanis, hogy a mindenható Isten kedvességed által nagy csodákat művel annál a népnél, amelyet kiválasztani szándékozott. Szükséges tehát, hogy e mennyei ajándéknak félve örülj, és így örömödet fékezze bizonyos aggódás. Igen, örülhetsz, hogy az angolok lelkét az érzékekkel megtapasztalt csodák a belső kegyelemre hangolják rá, de félj is, nehogy – miközben a csodák történnek – az ingatag lélek kevélyen felfuvalkodjék: így éppen a hírnév, amely felmagasztalja, romlásba döntse hiú öntetszelgése miatt.

Mindenképpen jusson tehát eszünkbe, hogy amikor a tanítványok az igehirdetésből visszatértek, és Mesterüknek dicsekedtek: Uram, nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk, rögtön hallaniuk kellett az Úr intelmét: Ne ennek örüljetek, hanem annak, hogy nevetek föl van írva a mennyben (Lk 10, 17. 20).

Galileai férfiak! Mit néztek csodálkozva az égre? alleluja! Amint láttátok őt felszállni az égbe, úgy jön ismét vissza, alleluja, alleluja, alleluja!

Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből

A mi Urunk, Jézus Krisztus a mai napon felment a mennybe, szálljon fel vele a mi szívünk is.

Halljuk, mit mond az Apostol: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre (Kol 3, 1-2). Amint ugyanis ő felment a mennybe, és mégsem távozott el tőlünk, úgy mi is már ott vagyunk vele, jóllehet testünkben még nem ment végbe az, amire ígéretet kaptunk. (Szent Ágoston püspök beszédeiből)

A Szent Ferenc atyánk tiszteletére Assisiben épített csodálatosan szép templom alapkövét IX. Gergely pápa helyezte el a szentté avatást követő napon, 1228-ban. IV. Ince pápa 1253. május 25-én ünnepélyesen felszentelte. 1230. május 25-én a Szent György-templomból nagy pompával már ebbe a templomba hozták át a Szeráfi Atya földi maradványait. XIV. Benedek pápa 1754. március 25-én a Ferences Rend fő templomát patriarkális bazilika és pápai kápolna rangjára emelte.

XIV. Benedek pápa „Hűséges az Úr” kezdetű konstitúciójából

Hűséges az Úr minden szavában. A Szentírásban gyakran úgy szól magáról, mint aki fölmagasztalja azokat, akik szent Fia alázatosságát utánozzák, és nemcsak az égben koronázza őket dicsőséggel és tisztelettel, hanem a halandók hitének ébresztésére és megerősítésére bölcsen úgy rendelkezik, hogy a földön is ragyogjon szép és dicsőséges emlékezetük. Szent Ferenc megdicsőülésében láthatjuk, hogy Isten nyilvánvalóan teljesítette ígéretét. Midőn még a földön élt, Szent Ferenc saját maga előtt és mások szemében is értéktelennek igyekezett feltűnni, de az Anyaszentegyház, melyen a pokol kapui sem vesznek erőt, biztos ítélete alapján ünnepi énekkel már régóta Isten barátai között tiszteli és dicséri mindenütt a földön. Testét pedig, melyben haláláig Krisztus halálát hordozta, az ég különös jegyekkel és csodákkal tüntette ki, és ezért a népek oly nagy áhítattal viseltetnek iránta, hogy sírját dicsőségesebbé akarták tenni a világ hivalkodó emlékműveinél.

Alig két évvel halála után, midőn Isten szolgájának földi maradványait el akarták helyezni és erre a célra Assisi város fala közelében alkalmas helyet és telket ajánlottak föl, elődünk, IX. Gergely azt a telket nagyon bölcsen az Apostoli Szentszék joghatóságába és tulajdonába vette és kijelentette, hogy azon a területen építendő templom egyedül a Szentszék fennhatósága alá fog tartozni. Ezért, midőn az említett IX. Gergely pápa Assisi városában a dicsőséges pátriárkát a szentek közé iktatta, saját kezével helyezte el annak a templomnak az első kövét, és ezt a templomot a Kisebb Testvérek minden temploma fejévé és anyjává tette. Más alkalmas rendeleteket is hozott, hogy Szent Ferenc testét felejthetetlen körmenet kíséretében, a legnagyobb tisztelettel körülvéve ebbe a templomba hozzák, majd 1253-ban, az Áldozócsütörtök előtti vasárnapon a bazilikát ünnepélyes szertartással fölszentelte.

Mi is tehát, annyi elődünk nyomdokaiba lépve, ugyanezen templom ragyogásának és fényének emelésére szívesen vállalkoztunk, mert különösen ösztönzött bennünket az a gondolat, hogy annál inkább remélhetjük, hogy Szent Ferenc Istennél közbenjárásával oltalmazni fogja a Római Katolikus Anyaszentegyházat, minél ünnepélyesebbek az Apostoli Szentszéknek az ő tiszteletét előmozdító döntései és határozatai. Ezért tehát jelen – örökérvényű – rendeleteinkkel Szent Ferenc fent említett templomát a patriarkális bazilika és a pápai szentély rangjára emeljük.

A Boldogságos Szűz Mária hatékony segítségét a keresztény nép gyakran megtapasztalta. Ezért a lorettói litániában a Keresztények segítsége néven kezdték segítségül hívni. A déli harangszó a nándorfehérvári győzelem (1456) kiesdését hirdeti. A lepantói győzelem (1571) napját, október 7-ét Szent V. Piusz pápa Szűz Mária ünnepévé tette. Bécs felszabadítását (1683) a Keresztények segítsége oltalmába ajánlották, és Boldog XI. Ince pápa a győzelem napját (szeptember 12.) Szűz Mária nevének tiszteletére hálaünnepül rendelte, Buda felszabadítására pedig a következő feliratú zászlót küldte: „Budát a Szent Szűz segítsége adja vissza!”. VII. Piusz pápa szintén a Keresztények segítségéhez fordult védelemért Napóleonnal szemben, és szabadulásának emlékére rendelte a mai ünnepet.

Mindenható és irgalmas Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária anyai pártfogásában hathatós segítséget rendeltél a keresztény nép védelmére. Engedd jóságosan, hogy a Szent Szűz oltalma alatt megerősödve küzdjünk az életben, és lelkünk gonosz ellensége felett győzelmet arathassunk a halálban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.