20. nap

Advent 3. hete – Péntek

Izajás

Minden nemzet gyűljön egybe, és jöjjenek össze a népek!

Ki hirdeti ezt közülük, és a régebbi dolgokat ki tudatja velünk?

Állítsák elő tanúikat, igazolják magukat, hogy akik hallják, hadd mondják: ‘Igaz!’

Ti vagytok az én tanúim – mondja az Úr –, és az én szolgám, akit kiválasztottam,

hogy megtudjátok, és higgyetek nekem, s megértsétek, hogy én vagyok az:

előttem nem formáltatott isten, és utánam sem lesz.

Én, én vagyok az Úr, és nincs rajtam kívül szabadító.

Én hirdettem, és hoztam szabadulást,

én adtam tudtul, és nem volt köztetek más.

Ti vagytok az én tanúim – mondja az Úr –,

hogy én Isten vagyok.

Ezután is én leszek az;

és nincs, aki kezemből kiragadhatna.

Ha cselekszem, ki háríthatja el?«

(Iz 43,9-13)

Egyedül Isten az Isten. Ma attól szenvedünk, hogy ezt az emberiség nagy része nem ismeri el, hanem magát, a saját érdekét, a saját akaratát, a saját vélt nagyságát, mindenhatóságát helyezi a középpontba, és eszerint él, ítél, gondolkodik.

A legnagyobb dolog, amit tehetünk, hogy engedjük, hogy az életünkben Isten valóban Isten lehessen. Jézus szerint ez az Isten Országa, amikor ez megvalósul az emberek életében, és ők Isten akarata szerint kezdenek élni. Mi vagyunk ennek tanúi a mai világban. Nekünk kell kiállnunk, hogy elmondjuk: egyedül Isten hoz szabadulást, egyedül őbenne van üdvösség. „Ti vagytok az én tanúim!” – Ehhez a küldetéshez kell felnőnünk!

Szó

TANÚ

Kérdés

Hol, miben tudok Isten tanúja lenni a világban, a környezetemben?

Van-e olyan területe az életemnek, ahol nem engedem meg Istennek, hogy Isten legyen?

Honnét zárom ki őt?

Tudtad?

A szeráf szó csak kétszer szerepel az egész Bibliában, mindkétszer Izajás látomásában. A szó etimológiailag a tűzzel függ össze, s a látomásban is tűzzel tisztítja meg a próféta ajkát az egyik szeráf. A zsidó apokrifekben és a keresztény irodalomban később a szeráfok ugyanazt a szerepet töltötték be a mennyei udvartartásban, mint a kerubok, akik gyakrabban fordulnak elő az Ószövetségben.

19. nap

Advent 3. hete – Csütörtök

Izajás

Most pedig így szól az Úr,

a te teremtőd, Jákob, és a te formálód, Izrael:

»Ne félj, mert megváltottalak!

Neveden szólítottalak, az enyém vagy.

Ha átkelsz a vizeken, én veled vagyok,

és ha a folyókon, azok nem borítanak el;

ha tűzben jársz, nem égsz meg,

és a láng nem perzsel meg téged.

Mert én vagyok az Úr, a te Istened,

Izrael Szentje, a te szabadítód;

odaadtam érted váltságul Egyiptomot,

Etiópiát és Sábát helyetted.

Mert drága vagy szememben, becses vagy, és én szeretlek téged,

azért embereket adok oda helyetted, és népeket az életedért.

Ne félj, mert én veled vagyok!

Napkeletről elhozom ivadékaidat,

és napnyugatról is összegyűjtelek.

Azt mondom északnak: ‘Add ide!’, és délnek: ‘Ne tartsd vissza,

hozd ide fiaimat a távolból, és leányaimat a föld végéről;

mindenkit, aki nevemet viseli, akit dicsőségemre teremtettem,

formáltam és alkottam!’

(Iz 43,1-7)

Az értünk cselekvő Isten szava hozzánk, hogy nevünkön szólít. Neki nem egy szám vagyunk a tömegből. Mellénk állása egészen személyes, csak nekünk szóló. Ez az a név, amiről a Jelenések könyvében olvasunk, amit senki nem ismer, csak Isten és akié a név. Ez a név az én egész személyes, egyszeri valóságom.

Veled, érted, helyetted – ez az értem cselekvő Isten. Ezért nem kell félnem.

Minden nap ismételgetnünk kellene Istennek ezt a szeretet-vallomását, hogy tényleg elhiggyük, tényleg a vérünkké, lényünkké váljon: „drága vagy szememben, becses vagy, és én szeretlek téged”.

Szó

VELED

Kérdés

Hogyan tapasztaltam meg, hogy Isten velem van?

Hallom-e a szívem mélyén, hogy Isten a nevemen szólít?

Milyen félelmek vannak bennem? (halál, veszteség, betegség, problémák) Ezek elválasztanak Istentől vagy hozzá vezetnek?

Tudtad?

Izajás ebben a részben egy olyan szót használ, ami csak egyszer fordul elő a Bibliában Istennel kapcsolatban: váltságdíjat fizetni. Isten mintegy „kiváltja” az ő népét a fogságból. Ő a történelem Ura, aki Egyiptomot, Etiópiát és Sábát adja oda Kürosznak, a perzsák királyának cserébe Izraelért.

18. nap

Advent 3. hete – Szerda

Izajás

Az Úr, mint a hős, kivonul, mint harcos, felszítja indulatát;

felrivall és csatakiáltást hallat, ellenségei felett diadalmaskodik.

»Régóta hallgattam, némán türtőztettem magam;

de most nyögök, mint a szülő asszony,

zihálok és lihegek egyszerre.

Pusztává teszek hegyeket és halmokat, minden füvüket kiszárítom;

szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszárítok.

Vakokat vezetek olyan úton, melyet nem ismernek,

és ismeretlen ösvényeken járatom őket;

a sötétséget világossággá teszem előttük,

és a göröngyös helyeket egyenessé.

Ezeket a dolgokat teszem velük, és nem hagyom el őket.«

(Iz 42,13-16)

Talán ritkán gondolunk úgy Istenre, mint aki tele van energiával, lendülettel, tettvággyal. Olyan Isten ő, aki cselekedni akar az emberért. Ha kell, szinte mindent az ellentétévé tesz, hogy az ember üdvösségét előmozdítsa. Persze módszerei mások, mint a mi gyakran önző és erőszakos tetteinkéi. Benne együtt van az „anyaoroszlán” természet és a végtelen türelem, ami lehetőséget ad a kibontakozásra, a hibákra és a belőlük való tanulásra. Úgy küzd értem, hogy nem nyom el. Mellém áll, vezet, megvilágít, átalakít, elönt és kiszárít, harcol és ápol. Csupa-csupa dinamika. Milyen megdöbbentő kép, hogy a próféta a szülő asszonyhoz hasonlítja Istent, akiből mintegy kirobban a szülési fájdalom kiáltása. Engem akar az üdvösségre „megszülni”.

Szó

TESZEK

Kérdés

Szoktam-e ízlelgetni, hogy Isten tesz értem?

Istenképemben helye van-e a cselekvő, energikus Istennek?

Tapasztaltam-e (mikor, milyen helyzetben), hogy Isten világossá teszi előttem a sötétséget?

Tudtad?

Izajás az első a Bibliában (keletkezési időben értve, nem a könyvek sorrendjében), aki Istent királynak nevezi, ráadásul egy hatalmas látomás keretében, ami Isten mennyei trónteremmé táguló templomát festi le, szeráfokkal körülvéve. Uszálya betölti az egész teret.

Portik-Lukács Lóránd atya, a szécsényi ferences kolostor házfőnöke tartott adventi lelkigyakorlatot templomunkban december 10-én és 11-én az esti szentmise, 12-én vasárnap, a fél 10 órakor kezdődött szentmise keretében.

A lelkigyakorlatos elmélkedések vezérmondta:

„A mi Urunk Jézus Krisztus által.” 

A lelkigyakorlat elmélkedései meghallgathatók itt:

17. nap

Advent 3. hete – Kedd

Izajás

Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban,

és fogom a kezedet;

megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek,

a nemzetek világosságává,

hogy megnyisd a vakok szemét,

kihozd a börtönből a foglyokat,

a fogházból a sötétségben ülőket.

Én vagyok az Úr, ez az én nevem;

és dicsőségemet nem adom másnak,

sem dicséretemet a bálványoknak.

A régebbi dolgok, íme, elérkeztek;

most újakat hirdetek:

mielőtt kisarjadnának, tudatom veletek.

(Iz 42,6-9)

Isten azt akarja, hogy az ő irántunk való szeretete megmutatkozzék, mintegy „lefordítódjék” emberi kapcsolatainkban. A belé vetett hitünk átalakít: bennünket, de kapcsolatainkat, viszonyainkat is. A hit nem pusztán Istenre vonatkozó igazságok, kijelentések sorozata, nem elméleti valóság, hanem olyan élő, személyes kapcsolat, amely kisugárzik énünk minden területére és vetületére. Nem elég az áldozat, nem elég a törvény, Isten azt szeretné, ha szívünkkel lépnénk be a vele való kapcsolatba. Ez az az új, amire meghív, és ami számunkra Jézus Krisztusban valósult meg látható módon. Ő maga azonosítja küldetését ezzel az ószövetségi szakasszal a kafarnaumi zsinagógában.

Azt szeretné a kezünket fogó Isten, hogy fogjuk meg egymás kezét. Legyünk világosság a másik ember számára.

Szó

FOGOM A KEZED

Kérdés

Tudok-e hűséges maradni Isten meghívásához?

Magaménak érzem-e, meg tudom-e újítani?

Világosság vagyok-e másoknak? Akarok-e az lenni?

Tudtad?

Deutero-Izajás korában, a babiloni fogság idején a nép kiábrándult a királyság intézményéből, mivel úgy tartották, hogy ezt a nemzeti katasztrófát a királyok felelőtlen politikája okozta. A próféták tekintélye viszont megnőtt, mivel a babiloni fogság az ő szavaiknak, jövendöléseiknek igazságát igazolta. Reményüket egyre inkább egy eljövendő prófétába vetették, aki elhozza az üdvösség új korszakát. Izajásnál ez a messianisztikus próféta Jahve Szolgája.

16. nap

Advent 3. hete – Hétfő

Izajás

Íme, az én szolgám, akit támogatok,

választottam, akiben kedvemet találom.

Ráadtam lelkemet,

igazságot visz majd a nemzeteknek.

Nem kiált, nem emeli fel hangját,

és nem hallatja az utcán.

A megroppant nádszálat nem töri össze,

és a kialvó mécsbelet nem oltja el;

hűségesen visz igazságot.

Nem alszik ki, és nem roppan össze,

míg igazságot nem tesz a földön;

és az ő nevében bíznak a nemzetek.

(Iz 42,1-4)

Istentől gyakran várunk gyors és látványos megoldásokat. Lépjen közbe, oldja meg a helyzetünket, a nehézségeinket egyértelműen és nagy erővel. Isten azonban másként cselekszik. Emiatt sokszor el is bizonytalanodunk az ő gondviselésében. Isten igazi stílusa a gyengédség, a kicsiben való kezdet, a türelem. Időt hagy – a változásra, a dolgok kiforrására, az érésre. Nem erőszakos, nem erőlteti rá magát senkire. Igazságát felragyogtatja, de nem hatalommal, mindenkit lenyűgözve, mindent elsöprő módon. Isten az apró részletekben is meglátja a lényeget, a változás csíráit, az értéket, és örül mindennek, amiben megmutatkozik a jó, akármekkora is legyen az. Ő a csendes szavak, a pislákoló mécsbelek, a megtört nádszálak Istene.

Szó

TÁMOGAT

Kérdés

Miben vagyok „megroppant”, összetört? Hiszem-e, hogy Isten ott érint meg gyengéden?

Hallom-e Isten csendes hangját, vagy azt szeretném, hogy kiáltson?

Elfogadom-e, hogy Isten nem nélkülem akarja megoldani a nehézségeimet, hanem velem együttműködve, hogy növekedjek?

Tudtad?

Izajás könyvének fontos részei az Úr szolgájáról (Ebed Jahve) szóló énekek. Ezeket már az első keresztények is Jézus Krisztusra vonatkoztatva olvasták. Eredetileg azonban értelmezésük meglehetősen nehéz és bonyolult. Egyesek úgy vélik, hogy egy konkrét személyre vonatkozik, mások szerint szimbolikus alak, aki Izraelt vagy annak maradékát jelképezi.

15. nap

Advent 3. hete – Vasárnap

Izajás

Mert én vagyok az Úr, a te Istened,

aki megragadom jobbodat,

és így szólok hozzád: »Ne félj,

én megsegítelek!

Ne félj, te férgecske, Jákob,

te kis bogár, Izrael!

Én megsegítelek« – mondja az Úr,

a te megváltód, Izrael Szentje.

(Iz 41,13-14)

Furcsán keveredik ebben a vallomásban az emberi és az isteni, de kiragyog a teremtő gyengédsége teremtménye iránt. Ebben a hatalmas világban valóban csak kis bogár az ember, „férgecske”, de Istennek mégis végtelenül fontos. Maga Isten is „féreggé” vált az emberért, hogy szeretetét megmutassa. (vö. a zsoltáros szavával: „Féreg vagyok én már, nem is ember.”) Szent Ferencet úgy megérintette ez az szeretet-vallomás, hogy félrerakott az utakról minden kukacot, nehogy eltapossák, mert az Úr így nevezte magát, mikor az emberért meghalni indult.

Kicsiségem nem szégyen, nem megalázó. Csak ízlelgetnem kell Istenem becéző, gyengéd szavait: Ne félj, én megsegítelek! – és elengednem nagyravágyásomat, mert igazi nagyságom Istennél van, aki megragadja jobbomat, hogy magához felemeljen.

Szó

NE FÉLJ!

Kérdés

Istennel ott tudok találkozni, ahol kicsi és sebezhető vagyok. Megengedem-e magamnak, hogy esendő legyek?

Meg tudok-e békélni, ki tudok-e engesztelődni kicsiségemmel?

Engedem-e, hogy ezekben találkozzam Istennel, hogy ott érintsen meg, ahol szegény és sebezhető vagyok?

Tudtad?

Ezekben a versekben használja először a próféta Isten megnevezésére a „megváltó” kifejezést. A héber fogalom eredetileg kettős jelentésű: magába foglalja a közeli, vérségi köteléket, és azt a kötelességet, hogy valaki a rokona segítségére legyen szorult helyzetében, például kiváltsa őt. Úgy is fordítható: „legközelebbi rokon”. Isten ilyen értelemben lett Izrael megváltója: mint legközelebbi rokona, akihez szinte vérségi kötelék fűzi, illetve aki elköteleződött megmentése, megszabadítása mellett, amiről a múltban már tanúságot tett.

14. nap

Advent 2. hete – Szombat

Izajás

De te, Izrael, az én szolgám,

Jákob, akit kiválasztottalak, barátomnak, Ábrahámnak ivadéka,

te, akit magamhoz ragadtalak a föld végéről,

és legtávolabbi sarkából hívtalak el,

s azt mondtam neked: »Szolgám vagy,

kiválasztottalak, és nem vetlek el téged«,

ne félj, mert én veled vagyok!

Ne tekingess semerre, mert én vagyok a te Istened!

Megerősítelek és megsegítelek,

s támogatlak téged szabadító jobbommal.

(Iz 41,8-10)

Isten arra kér, hogy bízz benne. Még akkor is, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elképzeled. Még akkor is, ha látszólag más boldogabb, jobban él, több sikere van, neked pedig kudarcaid, nehézségeid. „Ne tekingess semerre!” Isten veled van. Nem oldja meg életedet helyetted úgy, hogy mindent kijavít és jóra fordít benne. Sokkal nagyobbat ad: veled van. Nem kívülről irányít, hanem melléd lép, megerősít és megsegít, belülről támogat, abban segít, hogy te legyél több, hogy ki tudj bontakozni, növekedhess, az legyél, ami valóban a lehetőségedben áll, hogy megfelelhess rendeltetésednek, valóban meg tudd élni önmagad, a kapcsolataidat. Kiválasztott vagy.

Szó

VELED

Kérdés

Elhiszem-e, hogy Isten velem van? Akkor is, mikor az életemben nehézségek vannak: fájdalom, gyász, veszteség, bűn?

Milyen segítséget várok Istentől: külső megoldást vagy belső mellém állást?

Mit jelent számomra, hogy Isten magának választott?

Tudtad?

Izajás korában a zsidó állam két részre szakadva próbált ellenállni a nagyhatalmak hódításainak. Az északi rész Izrael, fővárosa Szamária; a déli országrész Júda, fővárosa Jeruzsálem, ami Izajás tevékenységének színtere.

13. nap

Advent 2. hete – Péntek

Izajás

Ki mérte meg markával a vizet, és az eget arasszal ki mérte fel?

Ki mérte meg vékával a föld porát, ki mérte le mérlegen a hegyeket,

és a dombokat mérlegserpenyőben?

Ki irányította az Úr lelkét, vagy ki volt tanácsadója, aki oktatta őt?

Kivel tanácskozott, ki világosította fel, és ki tanította őt az igazság ösvényére?

Ki tanította tudományra, és az okosság útjára ki oktatta?

Íme, a nemzetek olyanok, mint vízcsepp a vödrön,

és mint porszem a mérlegserpenyőn, annyit érnek;

íme, a szigetek, mint a por, annyit nyomnak.

A Libanon nem elég a tűzgyújtásra,

és vadállata nem elég az égőáldozathoz.

A nemzetek mind, mint a semmi, olyanok előtte,

üres semmiségnek számítanak neki.

»Kihez hasonlíthatnátok engem,

hogy egyenlő volnék vele?« – mondja a Szent.

Emeljétek a magasba szemeteket, és nézzétek: ki teremtette ezeket?

Aki előhozza szám szerint seregüket, és mindnyájukat nevén szólítja;

nagy ereje és erős hatalma miatt egyikük sem marad el.

(Iz 40,12-17; 25-26)

Ez a himnikus részlet Isten nagyságáról és bölcsességéről szól. Az élet realitásához az is hozzátartozik, hogy az ember elismeri Istent mint nálánál nagyobbat, felette állót, mint Teremtőt. A ma emberének nehéz megtenni ezt a gesztust, mivel magát mindennél nagyobbnak képzeli, szinte már mindenhatónak. Ez a szemlélet sokszor ránk, keresztényekre is hat akarva-akaratlanul. Érdemes elgondolkodnunk, hogy hol, miben vagyunk öntörvényűek, milyen tekintélyeket tartunk mérvadónak, törékenységünk tudatában éljük-e az életünket. Isten nagyságát, nálam nagyobb voltát megvallani nem meghunyászkodás, hanem az alázat tette, ami a valóságon alapul. Ettől nem kisebb leszek, hanem éppen ez emel fel, mert Isten hatalma nem a magamutogatásban, a hatalmaskodásban nyilvánul meg, hanem az értem való létben, ami Jézus Krisztusban mutatkozott meg a maga teljességében.

Szó

HATALOM

Kérdés

Miben áll számomra Isten hatalma?

Rá tudok-e csodálkozni nagyságára, intelligenciájára, szépségére?

Milyen tekintélyeket tartok mérvadónak a magam számára?

Tudtad?

Korának eseményei, a nagy birodalmak egyre növekvő hatalma Izajás működése idején sokak számára jelentettek kísértést, hogy az ő pogány isteneiket kövessék, tőlük várjanak segítséget. Izajás prófétai művében ezért is szerepel olyan hangsúlyosan Isten egész világra kiterjedő hatalma, világfelettisége. Megjelenik a korban gyanakvással fogadott király-eszme is, amivel akkoriban óvatosan bántak, hiszen a pogány népek isteneiket gyakran királynak tekintették. De Izajásnál éppen hogy úgy jelenik meg Isten, mint aki nagyobb minden királynál, a királyok királya.

12. nap

Advent 2. hete – Csütörtök

Izajás

Minden test csak fű,

és az ember minden dicsősége olyan, mint a fű virága.

Elszárad a fű, elhervad a virág,

ha az Úr lehelete ráfúj.

Valóban csak fű a nép.

Elszárad a fű, elhervad a virág,

de Istenünk szava megmarad örökre.

(Iz 40,6-8)

Ahhoz, hogy az életünk a helyén legyen, reálisan kell látnunk azt. Ki vagyok? Miben áll emberlétem? Esendőségünk, mulandóságunk az élet nagy realitása, amit be kell látnunk, el kell ismerünk, még akkor is, ha ezzel nehezen szembesülünk, ha ki akarunk bújni alóla. Inkább a saját erőmben bízom, nehezen engedem ki az irányítást a kezemből. Pedig onnan egyszer minden kihull. Nem kell, hogy ez kétségbeeséssel töltsön el, mert Isten kezéből nem hullhatok ki. Így vagyok kitalálva. Véges önmagamra nem építhetek, a véges másikra sem, ez önhittség lenne és nagyképűség. De a mulandóságom és majdani halálom is hozzám tartozik, része az énemnek, az életemnek. De az is, hogy Isten Jézusban megváltott a halandóságtól. A ma emberének nagy betegsége, hogy szőnyeg alá söpri emberi végességét, ezért mindent az adott pillanatért tesz. Ha elveszítem a távlatot, ha letagadom a nálam nagyobbat, nem reálisabban és boldogabban élek, hanem korlátoltan és értelem nélkül.

Szó

ELHERVAD

Kérdés

Tudom-e életem fókuszát Istenbe helyezni?

Megbékéltem-e mulandóságommal? Van-e ezzel feladatom?

Tudok-e kapcsolódni ahhoz, ami örök?

Tudtad?

Izajás istenképének egyik legfontosabb vonása Isten világfelettisége, Ő az egész teremtett világ királya és az emberi történelem ura. Mindez épp abban az időben válik a próféta számára egyértelművé, amikor országa a történelem sodrában a fennmaradásáért küzd.