A Szeráfi Rend összes szentjeinek ünnepe november 29. „Ez azok nemzedéke, akik téged keresnek Uram. Ez az igazi testvériség, mely legyőzte a világ álnokságait, Krisztus követte, s elnyerte a fölséges Mennyországot.” Ez az ünnep – hasonlóan mindenszentek ünnepéhez – nemcsak a szentté vagy boldoggá avatott, hanem a többi üdvözült testvérünk ünnepe is. Mégis kanonizált szentjeink, boldogjaink vannak előtérben, mivel ezekről biztosan tudjuk, hogy már Isten boldogító színe látásának örvendenek, sőt az erényeket hősi fokban gyakorolták.

Szent Ferenc három rendjének minden szentjei – könyörögjetek érettünk!

Szent Bonaventura Az evangéliumi szegénység védelme c. művéből

Üdvözítőnk először is azt mondja: Boldogok a lélekben szegények. Ezzel a hallgatókat meghívja a földiek birtoklásáról való tökéletes lemondásra. Másodsorban hozzáfűzi: Boldogok a szelídek. Ezzel rámutat saját akaratunk és érzésvilágunk megtagadására, mert ezek elvennék tőlünk a szelídséget és erőszakoskodóvá tennének bennünket. Harmadszor még ezt is hozzáteszi: Boldogok, akik sírnak. Ezzel a testi vágyak teljes elűzésére buzdít. Ehhez hozzáfűzi: Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, és Boldogok az irgalmasok. így serkent bennünket arra, hogy legyünk igazak és jámborak, szálljunk le mélyre embertársaink terhének viselésében. Majd mindezekhez hozzáteszi: Boldogok a tisztaszívüek, és Boldogok a békességszerzők. Ezáltal vonz bennünket arra, hogy emeljük föl szívünket, legyen tiszta, átlátszó a gondolatvilágunk, csendes és békés az érzésvilágunk. Ez a lelkület teszi tökéletessé az embert, hasonlóvá Jeruzsálemhez, melyet a béke látomásának értelmeznek. Legvégül e szavakkal zárja: Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Szinte körbejár, majd visszatér a kiinduláshoz. Mert ez utóbbi adja egymagában is az összes többi foglalatát. A szegények ősatyja, Szent Ferenc, éppen ezen tanítás alapján vetette meg Regulájának elején a hármas alapot, mint életformát: „A Kisebb Testvérek regulája és élete ez: tudniillik kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent Evangéliumát, élvén engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.” A másik hármat ajánlja, hogy vágyakozzunk utána, mert az adja meg a teljességet: „Ügyeljenek a testvérek arra, hogy legyen bennük az Ur lelke és az ő szent működése, mindig tiszta szívvel imádkozzanak Istenhez, legyenek alázatosak és türelmesek az üldöztetésben meg a gyengeségben és szeressék azokat, akik bennünket üldöznek, megszólnak és vádolnak.” Ezzel tulajdonképpen a másik hármat érinti, mert buzdít arra, hogy emeljük szívünket Istenhez, majd pedig ereszkedjünk le testvéreinkhez. Éppen ezért iktatja közbe az ellenségeink iránti türelmet. Így tehát az első három keresztre feszíti a tökéletes embert, a másik három pedig hasonlóvá teszi Istenhez, hogy így mintegy hat szeráfszárnyon a világtól elszakadjon és röptében az isteni dolgokban tartózkodjon. Nagyon is illő volt, hogy ezt a szent szegénykét, aki az evangéliumi tökéletességet a maga egészében megtartotta és tanította, Krisztus maga igazolja azzal, hogy szeráfi alakban megjelenésére méltassa és sebhelyeit, mint jeleket, reá nyomja. Illett, hogy a végső idők veszélyes homálya, ködösítése ellen nyilvánvaló jelet adjon számunkra a tökéletesség útján, és ezáltal tanítson meg bennünket arra, hogy mindegyikünk a tökéletességet válassza. De ne tanuljuk meg a tudálékos, mások fölé emelkedést, hanem a kicsinyekkel való együttérzést.

1. nap

Advent első vasárnapja

Izajás

»Jaj nekem, végem van!

Mert tisztátalan ajkú ember vagyok,

és tisztátalan ajkú nép között lakom,

mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!«

(Iz 6,5)

A próféta meghívása egy nagy látomásban történik. Az Istennel való találkozásban az ember meglátja méltatlanságát, tisztátalanságát, életének árnyoldalát, rejtőzködő bűneit. De ez a felismerés nem megsemmisítő. Angyal érkezik, aki parázzsal megtisztítja a próféta ajkát.

Nem vagyunk tiszták. Ez a realitás. A tisztátalanság az ember alapállapotává vált, ami megterhel, lenyom, megsebez. Advent lehetőséget ad, hogy áttekintsem életemet, lehetőséget adjak Istennek, hogy feltárja belső árnyaimat, sebzett múltamat, hogy az ő izzó parazsa, ami egyszerre fájdalmas és gyógyító, megtisztítson engem.

Szó

Tisztátalan

Kérdés

Milyen érzéseket kelt bennem ez a szó?

Mennyire szembesültem már múltam árnyaival, bűneivel? Tudok-e kiengesztelődni a múltammal? Elhiszem-e teljes valómmal Isten megbocsátását?

Tudtad?

Izajás próféta a Kr. előtti 8. században élt. Tevékenysége Kr.e. 740-735 és 701 közé tehető.

Meghívásáról ő maga számol be könyvének 6. fejezetében.

A Boldogságos Szűz Mária emléknapján ujjongva köszöntsük az Urat!

Szent Proclus konstantinápolyi püspök beszédeiből

Örvendjenek az egek, és a felhők hullassák közénk az Igazságosságot, mert megkönyörült az Úr az ő népén{n}vö. {r}Iz 45, 8{/r}{/n}. Örvendjenek az egek, mert kezdetben őket teremtette Isten, majd Ádámot is megalkotta a Teremtő a szűz földből, és ő úgy jelent meg, mint Isten barátja és bizalmasa. Örvendjenek a magas egek, mert Urunk megtestesülése által most megszentelődött a föld, és az emberi nem megszabadult a bálványáldozatoktól. A felhők pedig hullassák közénk az Igazságosságot, mert vége már Éva botlásának, és megbocsátást is nyert Szűz Mária tisztasága révén és a tőle született Istenember által. A mai napon Ádám – az ősi elvettetés után – megszabadult ama borzalmas halálos ítélet alól.

Megszületett tehát a Szűztől Krisztus, és testet öltött Isten örök terve szerint, amit ő maga is vállalt: Az Ige testté lett, és közöttünk élt{n}{r}Jn 1, 14{/r}{/n}; s ezért Isten anyja lett a Szűz. Tehát a Szűz már anya, mert ő szülte a Szentlélek erejéből megtestesült Igét, de úgy szülte, hogy szüzességét is megtartotta, így akarta az, aki ily csodálatosan született. A Szűz tehát anyja lett Isten megtestesült Igéjének, annak emberi természete szerint. Az Ige benne vette magára az emberi természetet, és megjelent köztünk a két természet egységében, a mennyei Atya bölcsessége és akarata szerint, aki jóságában csodákat művel. Test szerint közülük származik Krisztus{n}{r}Róm 9, 5{/r}{/n}, amint Szent Pál is mondja.

Olyan volt, mint amilyen most is, olyan is lesz, és megmarad, hiszen miattunk lett emberré; az emberi nem szerelmese lett emberré, azzá, ami előbb nem volt; de emberré lett, és ugyanakkor minden változás nélkül megmaradt Istennek. Miattam hasonlóvá lett hozzám; az lett, ami előbb nem volt; megtartotta viszont azt, ami volt. Tehát emberré lett, hogy magára vegye szenvedéseinket, minket pedig Isten fogadott gyermekeivé tegyen, s megadja nekünk azt az országot, amelyre bárcsak méltóvá is tenne bennünket az Úr Jézus Krisztus kegyelme és irgalma, akinek az Atyával és a Szentlélekkel dicsőség, tisztelet és hatalom, most és mindenkor és mindörökké. Ámen.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak:
„Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.
Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”
Lk 21,29-33

Alexandriai Szent Katalinra, a tizennégy segítő szent egyikére emlékezünk liturgikus emléknapján, november 25-én.

A hagyomány szerint Alexandriában született. Szellemi adottságokban és bölcsességben, valamint lelkierőben egyaránt ékeskedett. Maxentius császár halállal fenyegette mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár előtt keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során felismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát. 305 körül szenvedett kegyetlen vértanúságot Alexandriában. Holttestét a róla elnevezett Sínai-hegyi kolostorban tisztelik.

Mindenható, örök Isten, te Alexandriai Szent Katalin szüzet, a győzhetetlen vértanút példaképül állítottad néped elé. Engedd, hogy az ő közbenjárására hitben és állhatatosságban megerősödjünk, és az Egyház egységéért fáradhatatlanul munkálkodjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Az 1625 és 1886 között vértanúságot szenvedett 117 vietnami hitvallókra emlékezik a Katolikus Egyház november 24-én. 

A vietnami keresztények a 17. században az evangélium terjesztését példás életükkel és hősies helytállásukkal segítették elő. A szerzetesek és egyházmegyés papok mellett a legkülönbözőbb hivatású világiak is szenvedtek hitükért. A 117 vietnami vértanú nagyobbrészt bennszülött volt, a többi pedig misszionárius. Válogatott, kegyetlen kínzásokat elszenvedve és hitüket vérükkel megpecsételve lettek a vietnami Egyház magvetői. Kiemelkedik közülük Dung-Lac András domonkos szerzetes. II. János Pál pápa 1988. június 19-én iktatta őket a szentek közé.

Istenünk, minden atyaság forrása, te Dung-Lac Szent András áldozópapnak és vértanútársainak megadtad a kegyelmet, hogy szent Fiad keresztjéhez egészen vérük ontásáig hűségesek maradjanak. Közbenjárásukra segíts, hogy szeretetedet hirdessük testvéreinknek, és így méltók legyünk arra, hogy ne csak gyermekeidnek nevezzenek minket, hanem azok is legyünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok!« És: »Elérkezett az idő!« Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Lk 21,5-11

Szent Cecília ókeresztény szent, tiszteletére Rómában már az V. században bazilikát építettek. Krisztus szeretetéért vértanúságot szenvedett. A középkor végétől a tizennégy segítő szent egyike, az egyházi zene patrónája. Liszt Ferencünk oratóriumot szerzett a tiszteletére.

Ünnepének egyik antifónája: „Zengő hangszerek kíséretében Cecília egyedül az Úrnak énekelt, mondván: legyen az én szívem szeplőtelen, hogy ne rendüljek meg.”

Urunk, Istenünk, légy irgalmas hozzád könyörgő népedhez, és Szent Cecília szűz és vértanú közbenjárására hallgasd meg jóságosan imádságunkat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” Jn 18,33b-37

Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat!

Krisztus Király ünnepén – az egyházi év végén –  Sík Sándor: Te Deum című versével adjunk hálát Istennek az év folyamán kapott kegyelmekért.

Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.

Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
hála legyen.

Hogy mindig jutott két garasom adni,
és magamnak nem kellett kéregetnem,
hála legyen.

Hogy értenem adatott másokat,
és nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála legyen.

Hogy a sírókkal sírni jól esett,
és nem nevettem minden nevetővel,
hála legyen.

Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála legyen.

Hogy boldoggá tett minden, ami szép
és ami rút, nem tett boldogtalanná,
hála legyen.

Hogy sohasem féltem a szeretettől
és szerethettem, akik nem szerettek,
hála legyen.

Hogy akik szerettek, szépen szerettek,
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
hála legyen.

Hogy amim nem volt, nem kívántam,
és sohasem volt elég, aki voltam,
hála legyen.

Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni,
hála legyen.

Hogy megtarthattam a hitet,
és megfuthattam a kicsik futását,
és futva futhatok az Érkező elé,
s tán nem kell a városba mennem
a lámpásomba olajért,
hála legyen!

Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen!
és ma is kiálthatom: úgy legyen!
és holnap és holnapután és azután is
akarom énekelni: úgy legyen! –
hála legyen, Uram!
hála legyen!

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni. Lk 20,27-40