Nagyheti gondolatok – Kardos Csongor OFM nagyszerdai elmélkedése

Nagyheti gondolatok – Kardos Csongor OFM nagykeddi elmélkedése

Nagyheti gondolatok – Kardos Csongor OFM nagyhétfői elmélkedése

Szent András krétai püspök szónoklataiból

Áldott, aki az Úr nevében jön: Izrael királya!

Jöjjetek, mi is menjünk fel az Olajfák hegyére, fussunk Krisztus elé, aki Betániából ma visszatért, és önként vállalta a tiszteletreméltó és boldogító szenvedést, hogy bevégezze üdvözítésünk szentségét, mi pedig az előttünk járóval találkozzunk.

Íme, jön, és önként Jeruzsálem felé veszi útját. Jön, aki értünk alászállt a magas égből, hogy minket, akik a bűn mélységébe zuhantunk, fölemeljen magához, amint a Szentírás mondja: minden fejedelemség, hatalom, erő és minden néven nevezendő méltóság fölé (Ef 1, 21).

Íme, jön, nem dicsőséges fényben, nem győzelmi pompában. Nem vitatkozik – úgymond –, és nem kiabál, senki sem hallja szavát (Mt 12, 19). Hétköznapi ruhában és egyszerű kísérettel, szelíden és alázatosan vonul be.

Nosza, siessünk mi is ezzel a szenvedésére igyekvővel, tartsunk együtt azokkal, akik elébe vonultak. De ne úgy, hogy pálmaágakat és ruháinkat terítsük útja elé szőnyeg gyanánt, hanem amennyire csak tőlünk telik, megalázódó lélekkel, őszinte szívvel és elhatározással mi magunk boruljunk le elébe, hogy befogadhassuk a hozzánk jövő Igét, és így magát az Istent, akit soha senki föl nem foghat.

Urunk örül annak, hogy ilyen szelídnek mutatkozik előttünk, hiszen ő valóban szelíd, de a mi esendő gyarlóságunk fölé emelkedik. Örül annak, hogy közénk jött, hogy hasonló lett hozzánk, és hogy e hasonlósága által magához emel bennünket, és visszavezet magához minket.

Aki jóllehet a mi áldozataink és kicsinységünk fölött áll, amint a Szentírás is mondja: – gondolom, saját dicsősége és isteni természete miatt is – felszállt az egekbe, az örök egekbe (Zsolt 67, 34). Ennek ellenére azonban egyáltalán nem szakította meg a velük való kapcsolatát, és az embereket a földi élet alacsonyságából egyik dicsőségről a másikra emeli, hogy végül a maga mennyei dicsőségébe vigye.

Ezért tehát saját magunkat terítsük Krisztus lába elé, ne pedig a ruháinkat, ne elfonnyadó fa- és cserjeágakat, amelyek már gyümölcsöt sem hozhatnak, és az emberi szem előtt is csak pár óráig szépek. Mi inkább az ő kegyelmébe és magába Krisztusba öltözzünk, amint a Szentírás is mondja: Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra (Gal 3, 27). Mi magunk boruljunk ruháink helyett a lábai elé.

Mi pedig, akiket előbb a bűn bíborvörösre festett be, de azután a keresztség vizébe merülve már a bárány hófehér gyapjának csillogó fehérsége ékesít, most már ne fonnyadó pálmaágakat, hanem saját magunkat mutassuk be győzelme jutalmaként a halál legyőzőjének.

Mondjuk hát mindennap a boldog gyermekek énekét, lelkünk átszellemült pálmaágait lengetve feléje: Áldott, aki az Úr nevében jön: Izrael királya! (Jn 12, 13)

Március 23-án, szombaton 8.30. órai kezdettel lelki napot tart plébániánkon

P. Berhidai Piusz, ferences tartományfőnök atya.

A délelőtt folyamán lesz lehetőség gyónásra.

A szentmise 11.30-kor kezdődik.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Abban az időben: Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”

Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal fog meghalni. (Jn 12,20-33)

Fordulópont.

Jézus küldetésében elérkezik ahhoz az eseményhez, ami két szempontból is döntő jelentőségű. Megtapasztalja, hogy küldetése megszólítja a pogányokat, a „távollévőket” is. Ő, aki azt gondolta, hogy küldetése Izrael fiaihoz szól, megérti, hogy az Atya tervei lehetnek mások: ha a választott nép fiai nem hallgatnak rá, akkor majd közvetlenül a pogányok fognak. Ezen a ponton „Jézus előtt Atyjának egy nem várt arca bontakozik ki” (Aszalós János).

Másrészt Jézus azt is megérti, hogy ez nem diadalmasan fog bekövetkezni. Ahhoz, hogy Isten Országa megvalósuljon, kiteljesedjen, a búzaszemnek meg kell halnia. Jézusnak meg kell értenie, hogy a dicsőség órája nem más, mint a kereszt órája, az áldozaté, az odaadott életé. Megéli, hogy „a teremtés: a jó, darabokra törve és szerteszórva a rossz közé.” (Simone Weil)

Rácsodálkozom az ember Jézusra, aki úton van a megértés felé, aki mindig az Atya akaratával méri le a történések alakulását, aki nyitott a mélyebb felismerésekre, aki képes változni és változtatni, ha a helyzet úgy kívánja. Aki képes megrendülni. Rácsodálkozni Atyja akaratára. Aki keresi élete, küldetése értelmét: „Mi az én órám, amiért jöttem?”

Amikor Jézus beszél, mindig magához és magáról is beszél: az élet megértett logikájáról, a szeretet megértett követelményeiről. Hogy a keserű halál válhat a szeretet cselekedetévé; tetté, amit másokért cselekszünk; hogy a szenvedés nem csak az emberlét értelmetlen mellékvágánya, hanem lehet a szeretet égő csipkebokra, amiben maga Isten mutatkozik meg, a velem lévő, az értem szenvedő. Az ilyen Istennel való találkozásban ítéltetünk és dicsőíttetünk meg.

Jézus, aki felismerted, mi a te órád, könyörülj rajtunk!

Jézus arca a küldetés fordulópontján a felismerés megrendültségéé, a földbe hulló búzaszem elfogadásáé.

François Varillon: Isten alázata és szenvedése (részlet)

Isten tettei által nyilatkoztatja ki mivoltát. Az emberre vonatkozó terve, amely Jézus Krisztusban valósult meg, feltárja legbensőbb létét. Benne nem lehet szétválasztani a tettet és a létet. Ha a Megtestesülés az alázat tette, ez azt jelenti, hogy Isten alázatos. „Aki engem látott, látta az Atyát”, mondja Jézus (Jn 14,9). Amikor tehát látom, hogy alázattal megmossa az emberek lábát, „látom” – ha igazat mond – magát Istent, aki titokzatos Dicsősége legmélyén örökösen alázatos Szolga. Krisztus megalázkodása nem a dicsőség valamiféle különleges átalakulása. (…)

A teremtmény egészen spontánul a Hatalom irányában keresi Istenét. Először ebben az irányban tájékozódik. Ha kereszténnyé lett, és arra hívják, hogy szemlélje a megfeszített Krisztus abszolút Tehetetlenségét, makacsul ragaszkodik első megközelítéséhez, amely mélyen megjelölte. Mivel rosszul tért meg, az isteni két képe között ingadozik; többé-kevésbé összeegyezteti őket, mivel képtelen egyesíteni őket: a pogány, uralkodó Hatalom képe változatlanul megmarad alul, fölébe nyomódik a keresztény Tehetetlensége, aki agonizál és meghal.

E két kép együttese tragédia a lélek és a szellem számára. Igaz, Isten mindenható. De milyen Hatalomról van szó? Ez a Kálvária Mindenhatósága, amely kinyilatkoztatja a végtelen Lény Mindenhatóságának igazi természetét. A szeretet alázata adja a kulcsot: kevés hatalom kell az önmutogatáshoz, sok a visszahúzódáshoz.

Isten az alázat (visszahúzódás) határtalan Hatalma.

(Kardos Csongor OFM)

A föláldozott Bárányról

A próféták sokat fölfedtek a húsvéti misztériumból, vagyis Krisztusból -, dicsőség néki örökkön örökké. Ámen. (Jel 5,13) Lejött a mennyből a földre a szenvedő emberekért; a Szűz méhében emberséget öltött, emberként jött a napvilágra; magára vette a szenvedő ember fájdalmát a szenvedékeny test által, ezzel a testi szenvedés kártékonyságát megszüntette, lelkével pedig – mely meg nem halhatott – a gyilkos halált megölte.

Mint bárány evezették, mint juhot levágták, minket – mintegy Egyiptomból – megmentett a világ bűvöletéből, megóvott az ördögnek rabszolgaságától – mintegy Fáraónak kezétől, lelkünket saját Lelkével, testünk tagjait pedig saját vérével megpecsételte.

Megzavarta a halált és megríkatta az ördögöt, akárcsak Mózes a Fáraót; a gonoszságot letiporta, s – mint Mózes Egyiptomot – a jogtalanságot meddőségre ítélte.

Minket kiragadott a szolgaságból a szabadságra, a sötétségből a fényre, a halálból az életre, a zsarnokságból az örök birodalomba; új papsággá tett és kiválasztott néppé mindörökre. Ez a mi üdvösségünk húsvétja.

Sokakban sokat elszenvedett; Ábelben megölték, Izsákban gúzsba kötötték, Jákobban elbujdosott, Józsefben eladták, Mózesben kitett, a bárányban megkötözték, Dávidban üldözték, a prófétákban pedig meggyalázták.
A Szűzben testté lett, a fára függesztették, a földbe hantolták, és holtából föltámadva a mennyek magasába szállt.

Ő a szavasincs  bárány; ő a leölt bárány; ő ki Máriától, a szépséges anyajuhtól született; ö, kit a nyájból kifogtak, a vágóhídra vonszoltak, este föláldozták, éjjel eltemették; a fán meg nem törték, a földben föl nem oszlott; holtából föltámadott, a sír mélyébe hullott embert pedig föltámaszotta. (Mileton szárdeszi püspök – fordította Szedő Dénes OFM)

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.

Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.” (Jn 3,14-21)

Éjszaka.

A kérdések, a vívódások, a keresések ideje.

A válaszok, a felismerések, a rádöbbenések ideje.

„Úgy szerette Isten a világot…” Milyen jó lenne egyszer valóban meghallani Jézusnak ezt a szavát, annak teljes mélységében! Hiszen milyen is ez a világ? Isten ellen lázadó, Istent káromló, őt semmibe vevő, vele ellenséges világ. A gonoszok, az erőszaktevők, a hiteltelenül élők, a képmutatók, a számítók, a pénzsóvárok világa. Isten mégsem utasítja el, sőt szereti. Amikor Jézus az ellenségszeretetről beszél, Istenről beszél.

És ebben a szeretetben helye van bűnösnek és áldozatnak, farizeusnak és vámosnak, a másokkal nem törődőnek és az üldözöttnek, a háborús bűnösnek és a kiirtottnak, vallásosnak és istentagadónak. Milyen jó lenne felnőni Isten szeretetének mértékére!

Nikodémus, a farizeus erről kap tanítást és erre kap meghívást. Talán ez a nagylelkűség, „nagyszívűség” hiányzik a mi vallásosságunkból is, ami mindig méricskél, ítélkezik, ami oly gyakran teljesítménycentrikus és örömtelen. Ezt mind el kellene engednem, és csak hinnem Jézusban. Ráébredni, hogy nem vagyok elítélve, Jézus „oda lett adva” értem, nincs mitől félnem, nem kell bűntudatban élnem. Isten ajándéka ingyenes és nagylelkű, nem akar rajtam bosszút állni, nem akar halálra vagy kárhozatra adni. Az örök életet, az igazi életet, a teljességet szánja nekem. És ha gonosztevő vagyok is, Jézus épp énmellettem haldoklik a kereszten, nem véletlenül került mellém, hanem azért, hogy éppen engem megmentsen.

Jézus, aki az éjszakai beszélgetésben feltártad nekünk az Atya szeretetét, könyörülj rajtunk!

Jézus arca az éjszakában az Atya szeretetét tükröző arca, az értünk adottság arca.

(Kardos Csongor OFM)

A Szentírásban hét zsoltárt találunk, melyek központi gondolata a bűnbánat és a bocsánatért könyörgés. A húsvét ünnepéig előttünk álló hetekben ezek a zsoltárok segíthetik húsvéti készületünket.