A föláldozott Bárányról

A próféták sokat fölfedtek a húsvéti misztériumból, vagyis Krisztusból -, dicsőség néki örökkön örökké. Ámen. (Jel 5,13) Lejött a mennyből a földre a szenvedő emberekért; a Szűz méhében emberséget öltött, emberként jött a napvilágra; magára vette a szenvedő ember fájdalmát a szenvedékeny test által, ezzel a testi szenvedés kártékonyságát megszüntette, lelkével pedig – mely meg nem halhatott – a gyilkos halált megölte.

Mint bárány evezették, mint juhot levágták, minket – mintegy Egyiptomból – megmentett a világ bűvöletéből, megóvott az ördögnek rabszolgaságától – mintegy Fáraónak kezétől, lelkünket saját Lelkével, testünk tagjait pedig saját vérével megpecsételte.

Megzavarta a halált és megríkatta az ördögöt, akárcsak Mózes a Fáraót; a gonoszságot letiporta, s – mint Mózes Egyiptomot – a jogtalanságot meddőségre ítélte.

Minket kiragadott a szolgaságból a szabadságra, a sötétségből a fényre, a halálból az életre, a zsarnokságból az örök birodalomba; új papsággá tett és kiválasztott néppé mindörökre. Ez a mi üdvösségünk húsvétja.

Sokakban sokat elszenvedett; Ábelben megölték, Izsákban gúzsba kötötték, Jákobban elbujdosott, Józsefben eladták, Mózesben kitett, a bárányban megkötözték, Dávidban üldözték, a prófétákban pedig meggyalázták.
A Szűzben testté lett, a fára függesztették, a földbe hantolták, és holtából föltámadva a mennyek magasába szállt.

Ő a szavasincs  bárány; ő a leölt bárány; ő ki Máriától, a szépséges anyajuhtól született; ö, kit a nyájból kifogtak, a vágóhídra vonszoltak, este föláldozták, éjjel eltemették; a fán meg nem törték, a földben föl nem oszlott; holtából föltámadott, a sír mélyébe hullott embert pedig föltámaszotta. (Mileton szárdeszi püspök – fordította Szedő Dénes OFM)