1. László király a politikus

László a törvénykezésen keresztül megszilárdította trónján, helyreállította az ország belső rendjét. Megerősítette a nádor intézményét, akit a király általános helyettesének tekintett, ő őrizte az udvari pecsétet is, a nádor az uralkodó nevében bíráskodhatott.

Salamon korábbi király szeretett volna visszatérni a trónra, Moson várában szállásolta el magát, s összeesküvésekkel, külső és belső szövetségesek segítsége által szerette volna letaszítani Lászlót a trónról. Ezt a kérdést Moson várának visszafoglalásával, valamint egyéb rendelkezésekkel sikerült megnyugtatóan rendeznie. Salamon birtokot, s kielégítő jövedelmet kapott, hatalmat azonban nem, így országlása idején megszűnt a dukátus intézménye. Salamon azonban nem nyughatott, több alkalommal a kunokat hívta segítségül László ellen. Két legenda is fennmaradt ebből az időből: „A kunok éppen Kolozsvárott támadták, a magyar csapat azonban megfutamította az ellenséget. Menekült a sok tar fejű kun, ki merre látott. A magyar vitézek meg utánuk, irtották a pogányokat. A kunok vezére cselt eszelt ki ekkor. Kibontotta az iszákját és a rabolt kincsekből marékszámra szórta az aranypénzt az üldöző magyarok elé. Ezt látva a többi kun is követte a vezért. Valóságos aranyesővel árasztották el az üldözőket. Nem voltak restek a magyar vitézek, leugrottak a lóhátról és marékszámra szedték a kincseket. Senki sem törődött ekkor már a pogányok üldözésével. László király hiába biztatta fiait a további harcra. A csengő arany szebben beszélt, nem hallgattak azok a királyi szóra. Szent László ekkor megint az Úrhoz fordult:- Uram, te segíts meg, hiszen éretted harcoltam! És íme, csoda történt ekkor. Isten a kunok földre szórt aranyát egytől egyig kővé változtatta! E vidéken sokáig mutogatták a különös köveket, amit a nép Szent László pénzének nevezett!” A másik legenda szerint László egy csatában a kunok elől menekült, s már majdnem elfogták, amikor fohászkodott, és Isten segítségét kérte, ekkor mögött a hegy kettészakadt. Innen eredeztetik a tordai szakadék létrejöttét.

Ezen betörések arra ösztönözték a királyt, hogy erős végvárrendszert alakítson ki, az elnéptelenedett területekre új telepeseket hozott, igyekezett jól megszervezni a keleti végeken is a közigazgatási rendszert, ily módon egységessé tette az országot.

Valószínű, hogy 1077-ben a Géza király által használt görög diadémmal megkoronázták. VII. Gergely pápa 1079. március 21-én kelt levelében Lászlót a magyarok királyának nevezi. Az is lehetséges, hogy Salamontól 1081-ben visszakapott régebbi koronával is megkoronázták. László két évente új pénzt veretett az ország számára, ezen mindig koronával ábrázolták.

Külpolitikájában igyekezett az „igazság” mellé állni, persze ez nem volt mindig egyértelmű. VII. Gergely pápát támogatta IV. Henrikkel folytatott harcában. Több csatát vívott Lengyelországban, Oroszországban is. Innen maradt ránk egy legenda is: „Szent László király éppen az oroszokkal csatázott, üldözve őket kies tájra jutott, ahol több napi járásra se embert, se állatot nem találtak a magyarok. Amikor a szent király látta, hogy a pusztaságon éheznek a katonái, elvonult egy félre eső helyre, térdre esett és úgy könyörgött az Úristenhez. Az Úr meghallgatta a szavát, s amikor Szent László felemelkedett rögtön csoda történt. Egy sereg szarvas, őz és bivaly közeledett a pusztában. Csodálkoztak a katonák, mert a nagy állatsereglet szelíden közeledett. Mindjárt hálát adtak az Úristennek, de a szent királynak is. Máskor Döbröd közelében vonult a sereg és epesztő szomjúság kínozta a katonákat. Olyan nagy volt a vitézek szomjúsága, hogy kínjukban kiáltozni kezdtek. A tatárok vezére is meghallotta e kiáltozást és gúnyosan kérdezte László királytól:

– Miért bőgnek ennyire a katonáid:

-Mert veled akarnak megütközni! – felelete Szent László.

Az ütközet előtt a szent király Istenhez fohászkodott, hogy elepedt katonáit felüdítse. Isten most is meghallgatta könyörgését lova patkójának nyomán víz buggyant ki. Bőséges forrás fakadt a nyomában. A friss víz a katonákat felüdítette. Vize azóta sem apadt el, ki nem száradt. A forrást a nép ma is Szent László kútjának nevezi.”

A történet második fele párhuzamba állítható a pusztában vándorló Izrael népének vizet adó Mózes történetével (Kiv. 17,6). Egyébként több helyen megemlékeznek ilyen esetről, pl. Mátraverebély-Szentkúton, ahol László-ugratása nevezetű helyen, Szög nevű lovának patkónyomában víz fakadt. A bazilika mennyezeti képén is megörökítettek egy vízfakasztási jelenetet (Stefek Albin 1934-es munkája). Szent László iránti tisztelet egyik kifejeződése a templom harangja is, erről tanúskodik felirata: „Isten dicsőségére és a hajdani nagy Magyarország győzhetetlen királyának, Szent Lászlónak tiszteletére adományozta a búcsús hívek serege 1927. Öntötte Slezák László harangöntő Budapest. Szent László könyörögj érettünk, megalázott szenvedő magyarokért!”

A Képes krónika szerint előbb Dalmáciát, aztán Horvátországot foglalta el. „Mikor ugyanis Zolomér király gyermek nélkül halt el, a felesége, László király nővére, sokat szenvedett férjének ellenségeitől, és Jézus Krisztus nevében segítséget kért fivérétől, László királytól. A rajta esett jogtalanságokat a király keményen megtorolta, Horvátországot és Dalmáciát teljességgel visszaszerezte neki, majd az említett királynétól a saját uralma alá vette. Ezt a király nem kapzsiságból cselekedte, hanem azért, mert a királyi törvény szerint őt illette az örökség.” Az ország kormányzását unokaöccsére Álmos hercegre bízta. Ebben az időben foglalta el Szerém és Belgrád várát is. Ekkor felvette a Moesia királya címet is.

Amikor 1093-ban IV. Vilmos toulouse-i gróf útban a Szentföldre Bodrog várában fölkereste őt, maga is elhatározta, hogy felkeresi a szent helyeket, ebben azonban megakadályozta, hogy cseh trónviszályban Konrád brünni morva herceg segítségét kérte. Ezen hadjáratban megbetegedett és 1095. július 29-én a cseh-magyar határ közelében meghalt, egy ideig Somogyváron nyugodott, majd Nagyváradon temették el. Sírja a nemzet zarándokhelyévé vált. Tisztelete halála után hamarosan elterjedt, szentként tisztelte, sírjánál sok csodás gyógyulás történt. Itt döntöttek el nagy fontosságú pereket, az ő oltára előtt sokan tettek esküt. III. Celesztin pápa 1192-ben avatta szentté. Ez az esemény június 27-re esett, ezért az egyház ezen a napon emlékezik meg róla. 1134-ben nemzeti zsinatot is tartottak sírjánál. Sajnos a történelem viharaiban sírja megsemmisült, 1565-ben feldúlták, csontjait szétszórták.