Az országban elsősorban törvényekkel, szigorú törvényekkel igyekezett rendet tenni. 1077 körül adta ki első törvénykönyvét, melyben igyekezett a tulajdont védelmezni, minden lopásért kemény megtorlás járt (Szent László III. törvénykönyve). Ebben a könyvben szerepel először a nemes (nobilis) kifejezés, ebből az is kitűnik, hogy Szent István óta jelentős változások történtek az ország társadalmi szerkezetében. II. törvénykönyve szintén a magántulajdonnal foglalkozik, de ebben tiltja meg egyes jószágok kivitelét is. „A legkegyelmesebb László király idejében mi, Magyarország összes előkelői a szent hegyen gyűlést tartottunk, miképpen akadályozhatnánk meg a gonosz emberek üzelmeit, és miképpen hozhatnánk rendben nemzetünk ügyeit.” A könyv cikkelyei nem kímélik az előkelő származású tolvajokat sem!

Számunkra talán legérdekesebb az utoljára keletkezett I. törvénykönyv. „A mi Teremtőnk és megváltónk, az úr Jézus Krisztus uralkodása alatt, az ő születésének 1092. évében május hó 20-án Szabolcs városában szent zsinat tartatott, a magyarok legkeresztényibb királya, László elnökletével, országa összes püspökeivel és apátjaival, valamint az összes előkelőkkel, az egész papság és a nép tanúskodása mellett.” Ezen zsinaton határozatokat hoztak a papság életéről, a lázadás miatt elpusztult templomok helyreállításáról, a megkeresztelkedett izmaelita kereskedőkről, a vasárnapok és ünnepek megülőséről. Így vélekedtek: „Ha valaki vasárnapokon vagy a nagyobb ünnepeken nem megy az ő kerületének egyházába, verésekkel javítsák meg. … Ha valaki vasárnap vásárt üt, megparancsolja e szent Zsinat, hogy amiképpen felállította sátrát, éppen úgy bontsa is szét. Ha pedig valaki ellenszegül, ötvenöt penzát fizessen.” Talán sokak előtt ismeretes a pogány áldozatok bemutatása ellen hozott határozat is: „Akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és követkehez ajándékokat visznek, bűnükért egy ökörrel fizessenek.”