„Szeretettel köszönteni mindenkit és meglátni a jót mindenkiben!” (P. Jeromos OFM)

Születésének 100. évfordulóján P. Dr. Huszár Jeromosra, a „jóságos Jeromos atyára”, gimnáziumunk egykori igazgatójára emlékezünk

„Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.” (Mt 5,9)
A tiszta szív embere, aki kitaposta előttünk járva, a lelki békéhez vezető ösvényt és megmutatta azt, hogy békességszerző, békességet teremtő és békét sugárzó emberré tudunk válni. A szentek útját követte hűségesen a béke hírnökeként, így a békét megteremtette környezetében mások számára is. Áldást és békét hordozva járt-kelt velünk.
A jóságos pásztor, aki ajtót nyit csendesen, a résen szelíd tekintettel fogad és kézfogással üdvözölve mondja: „Szeretettel köszöntelek!” Utat mutat a felfelé vezető lépcsőn, amelyet ő már számtalanszor megjárt találkozások, kapcsolatok helyén. Felérkezve a lépcsőn, leültet és beszélgetünk, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ismeretlenül betoppanva, meghívást és befogadást kaptam egy igaz ember békéjéhez, amit a végtelen nyugalma és mosolya tett hitelessé. A jóságos pásztor, aki igazán fiatalon szegődött Assisi Szent Ferenc életpéldáját követők közösségéhez, aki a szeretet pedagógiáját adta a rábízott diákoknak a zene, a tudományok, a sport eszközeit használva, olyan útra terelte övéit, amely járható, felismerhető, kiszámítható jóság nyomát kísérőknek.
A jóságos pásztor száz éve ott él a szívünkben és a közösen megtett út élményei örömmel töltenek fel bennünket, hisz pontosan tudjuk mit kaptunk és kapunk általa. Terveink, álmaink, fájdalmaink, boldogságunk a pásztor imáinak, jó tanácsainak, igaz áldozatainak köszönhetően beteljesültek. Ő előttünk haladva és most közbenjárva értünk gondoskodik rólunk az Atyánál. A nyáj élére álló barát, aki gyermekkorában a vasi mezőkön legeltette kicsi falva jószágait, így már egészen korán megtapasztalhatta, hogy pásztornak lenni jó. Mesélte, hogy egyszer elbóbiskolt a nyári tikkasztó hőségben és az állatok este maguktól haza ballagtak, mert már ismerték az utat, amelyet ővele jártak be nap, mint nap és nem akarták megzavarni az ő békéjét. Mindezt mosollyal és Szent Ferenc természetességével osztotta meg. Igazi boldogság számára, hogy járható utat mutathatott másoknak, ahol ők maguk is képesek önállóan közlekedni. Az ifjúság pásztoraként a csodálat és csodálkozás érzését palántáltad el gyöngyvirágos fiai lelkébe. Megmutatta virágainak, hogy a magyar földből táplálkozva, élő hittel növekedve, mindenki képes meglátni a tudás virágait. Úgy tanított, hogy maga is mondandója rabja lett és ezzel a varázslattal a tudás utáni vágyat felébresztette hallgatóiban.
A jóságos lelkipásztor, aki ember szeretetével eligazítást adott az örömök, bánatok, küzdelmek, fájdalmak, boldogság… zegzugos labirintusában segített, a helyes utat megtalálni. Azok a hosszú sorok ünnepek előtt a gyóntatószékednél a remény útját jelentették a benne állóknak: bocsánathoz, megújuláshoz, alapozáshoz, elinduláshoz, megálláshoz, kapcsolathoz, találkozáshoz… A szolgálatodba kapaszkodva várták az Úr irgalmát és kegyelmét életük mozzanataira. A mozdulataid jó pásztort idézték: megfogtad a beteg kezét az ágyuk szélén ülve, bátorító tekintettel meghallgattad a bűnbánót, lelkesítően énekeltél, lábujjhegyen hintázva szónokoltál, fegyelmezett testtartás és pedáns megjelenés, mind-mind üzenték az élet igaz ritmusát nekünk. Igen volt benned bőséggel, abból a rendtartásból, amit lassan kezdünk elfelejteni és már az értékét sem ismerjük fel. Szent Ferenc követőinek is jó pásztora tudtál lenni, hisz számtalan hivatás a te példádból merítve kelt életre, de van bősséggel olyan testvér is, aki tőled nyert megerősítést küldetése folytatására.
Az időszekerének alkatrészeivel gondolunk mindig rád jóságos pásztorunk: boldog évek, csodás hónapok, kedves hetek, mosolygós napok, békés órák, örömteli percek, áldott pillanatok kísérték életed útját és ebből önzetlenül ránk is pazaroltál:

Az évek ajándékai, amikor Szent Imre napot és születésed napját vártad, hogy találkozz rokonaiddal, meglátogassanak és emlékezhess. A szeptemberek, amikor az iskola újra benépesült.

A hónapok kincsei, amikor meglátogattad első péntekes betegeidet és vigasztalást vittél otthonukba. A évszakok hullámainak csendesítése és felkorbácsolása a diákok lelkében.

A hetek jegyei, amikor a vasárnapi evangélium a hét mindennapján készületre sarkalt és elmélkedésre hívott. A diákok számára a heti rendtartást/napi rendet számon kérted és magadon is ellenőrizted.

A napok fényei, központban a szentmise és a zsolozsma tele hálával és köszönettel. Meglátni a gyöngyvirágot és azt felismertetni fiaiddal.

Az órák élményei, amikor csendben a diófák árnyékában felsóhajtottál vagy Esztergomban tett sétáid paptársaiddal a Duna-parton. A tanítás öröme.

A percek kegyelmei, amikor segítséget kaptál és vártál. A diákok megdöbbenése a számonkéréskor megnyilatkozó jóságodról.

A pillanat áldása, amikor felismertük, megismertük, megértettük, hogy mennyi mindent kaptunk rajtad keresztül a Jóistentől: testvérek, hívek, diákok, rokonok, barátok, akik találkozhattak veled. Áldás és Béke!

Tisztelőd: fr. Rockenbauer Barnabás testvér

1915. december 2-án született Egyházasrádócon
Elemi iskolát szülőfalujában végezte, utána bencés diák volt Esztergomban és Pápán.
1937-ben érettségizett, majd rendi elöljárói a salzburgi egyetemre küldték filozófiai tanulmányokra. Hazakerülése után a Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán tanult.
1941 júniusában szentelte pappá Zadravecz István ferences püspök, majd
1943-ban kitüntetéssel doktorált a szegedi egyetemen.
1944-ben kezdte meg az esztergomi gimnáziumban tanári működését, ahol történelmet és földrajzot tanított.
1965-1974. között gimnáziumunk igazgatója volt. Az 1989/90-es tanév végéig oktatott.
1990-től a zalaegerszegi rendház lelkipásztora volt.
2003-ban az „ÉV ZALAI EMBERE” kitüntetést kapta.
2006-ban Zalaegerszegen ünnepelte vasmiséjét
2011. február 26-án hunyt el, életének 96. évében.