SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből. (ApCsel 22,30;23,6-11)
(Amikor a kis-ázsiai zsidók észrevették Pál apostolt a jeruzsálemi templomban, annyira felizgatták ellene a népet, hogy csak a Jeruzsálemben állomásozó római őrség ezredese menthette meg a haláltól. Letartóztatta ugyanis, és kettős börtönbe vetette.)
Másnap azután az ezredes szerette volna pontosabban megtudni, hogy a zsidók mivel vádolják. Ezért levétette Pál bilincseit, összehívta a főpapokat és az egész főtanácsot, azután elővezettette Pált, és eléjük állította.
Mivel pedig Pál jól tudta, hogy (a tanács tagjainak) egyik része a szadduceusok, másik része viszont a farizeusok közül való, ezért így kiáltott fel a főtanács előtt: „Férfiak, testvérek! Én farizeus vagyok, farizeusok ivadéka. A holtak feltámadásába vetett hitem miatt állok a bíróság előtt.”
Alighogy elhangzottak szavai, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között. A főtanács két táborra szakadt. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs se feltámadás, se angyal, se lélek; a farizeusok viszont mindezt vallják. Ezért nagy lárma keletkezett.
A farizeusok pártjából fölemelkedett néhány törvénytudó, és hevesen tiltakozott: „Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha valami szellem vagy egy angyal szólt hozzá?”
A vita úgy elfajult, hogy az ezredes már attól félt, hogy Pált széttépik. Ezért katonaságot hívott, hogy kiragadja őt közülük, és fölvezesse a várba.
A következő éjszaka az Úr megjelent Pálnak, és így szólt: „Légy állhatatos! Mert ahogy Jeruzsálemben tanúságot tettél rólam, úgy kell tanúságot tenned Rómában is.”
Ez az Isten igéje.