Nagycsütörtök

 5. Szomjazom!

Egyetlen szó, a testi gyötrelem végletes kínja, ami a kereszten soha nem volt sűrűségű szimbólumává válik Isten és ember kapcsolatának. A teljesség üressé teszi magát, hogy elszenvedje az üresség kínját, vággyá, amit betölteni nem akar, csak betöltetni az ember által, a végessel, a töredékessel, az esendővel. Soha nem érthetjük teljesen Isten önmagát háttérbe szorító, önmagát kiüresítő szándékát, aki már a teremtéssel mintegy szükségszerűen „keresztre feszíttetik”, mikor kiszolgáltatja magát az emberi szabad akaratnak, az elutasításnak, a gyűlöletnek. Benne nincs elutasítás, fikarcnyi gyűlölet sem, éppen ezért elszenvedi a betöltetlenség minden hosszát és szélességét, mélységét és súlyát.

 

Cesar Franck: Les Sept Paroles du Christ en Croix – 5. Sitio

https://www.youtube.com/watch?v=kr8zzAgC1z8

 

René Guy Cadou:

Életgyónás

 

Uram! Ki tudja, tán már holnap rád találok!

Éjszaka lesz! A rét korlátja mellett álldogálok,

Tudod! Mint Gauguin képén a festő, ormótlan facipőben,

Mandulaszínű körgallérban, amely kifakult az őszi esőkben,

És várom, hogy jöjj, te vagy angyalod, vagy szertartóid közül valaki,

Az ég négy deszkafala közt, amelyek mint egy gyóntatószék falai,

Ó, várlak téged, közeledsz az úton, hogy megszólíts és én megzavarodjam.

Íme a szégyen sarokpántjain életem ládája kipattan,

Egyszerre egész múltam hitvány könyvtárpolca leszakad,

Kitárva fölvágatlan lapjait és a fajtalan rajzokat,

Többé nincs mit leplezni, ó Uram,

Se túlnagy kesztyűt húzni már, se kínosan

Magunkon át másra hasonlítani nem kell,

Mert bordáim te méred meg véres kezeddel.

 

Rónay György fordítása)