Cortonai Szent Margit a toscanai Lavianóban született 1247-ben. Hét éves korában elvesztette édesanyját. Mostohája nem szívlelte, ezért Margit 17 évesen  egy montepulcianói nemes szolgálatába szegődött, akivel szerelmi viszonyt tartott fenn kilenc éven át. A viszonyból egy fiúgyermek is született. Egyszer téli időben a férfi, kutyája kíséretében elment hazulról. Két nap múlva csak a kutya tért vissza, és elvezette Margitot gazdája  holttestéhez.

Meggyilkolt szerelmének holtteste kijózanította és felrázta. Arra gondolt: mi lett a szerencsétlen ember lelkével? Mélységes bánat vett erőt a lelkén. Otthagyta a házat, s gyermekével együtt hazájába tért vissza. Falujában a legközelebbi vasárnap gyászruhában letérdelt a templom küszöbére s nyilvánosan bocsánatot kért mindenkitől, akit megbotránkoztatott.Apja kész volt visszafogadni, de mostohája látni sem akarta. Ekkor  a cortonai ferencesekhez ment és vezeklő életet kezdett, majd Szent Ferenc Harmadik Rendjébe lépett. A szeretet cselekedeteit — különösen a betegek iránt — hősiesen gyakorolta, akiknek gondozására társakat is talált és kórházat épített. Állandó imádságban, elmélkedésben és böjtölésben élt. Az Eucharisztia misztériuma és Jézus szenvedése iránt csodálatos szeretettel lángolt.

Sok belső vívódáson, kísértésen ment keresztül. Éveken át átélte azt a próbatételt, melyet a misztikusok „a lélek sötét éjszakájának” neveznek. Jézus előre megmondta neki: „Veled leszek, és mégsem leszek veled. Felruházlak kegyelemmel, de úgy véled majd, hogy megfosztottalak tőle, mert jóllehet teljesen benned maradok, nem leszel képes rá, hogy felismerj… Mint ahogy a kereszten elrejtettem hatalmamat, úgy rejtőzöm el előled, hogy magad ébredj rá, mi vagy nélkülem.”

Teste épségben maradt. XIII. Benedek pápa avatta szentté 1728-ban.