Szent András krétai püspök szónoklataiból

Áldott, aki az Úr nevében jön: Izrael királya!

Jöjjetek, mi is menjünk fel az Olajfák hegyére, fussunk Krisztus elé, aki Betániából ma visszatért, és önként vállalta a tiszteletreméltó és boldogító szenvedést, hogy bevégezze üdvözítésünk szentségét, mi pedig az előttünk járóval találkozzunk.

Íme, jön, és önként Jeruzsálem felé veszi útját. Jön, aki értünk alászállt a magas égből, hogy minket, akik a bűn mélységébe zuhantunk, fölemeljen magához, amint a Szentírás mondja: minden fejedelemség, hatalom, erő és minden néven nevezendő méltóság fölé (Ef 1, 21).

Íme, jön, nem dicsőséges fényben, nem győzelmi pompában. Nem vitatkozik – úgymond –, és nem kiabál, senki sem hallja szavát (Mt 12, 19). Hétköznapi ruhában és egyszerű kísérettel, szelíden és alázatosan vonul be.

Nosza, siessünk mi is ezzel a szenvedésére igyekvővel, tartsunk együtt azokkal, akik elébe vonultak. De ne úgy, hogy pálmaágakat és ruháinkat terítsük útja elé szőnyeg gyanánt, hanem amennyire csak tőlünk telik, megalázódó lélekkel, őszinte szívvel és elhatározással mi magunk boruljunk le elébe, hogy befogadhassuk a hozzánk jövő Igét, és így magát az Istent, akit soha senki föl nem foghat.

Urunk örül annak, hogy ilyen szelídnek mutatkozik előttünk, hiszen ő valóban szelíd, de a mi esendő gyarlóságunk fölé emelkedik. Örül annak, hogy közénk jött, hogy hasonló lett hozzánk, és hogy e hasonlósága által magához emel bennünket, és visszavezet magához minket.

Aki jóllehet a mi áldozataink és kicsinységünk fölött áll, amint a Szentírás is mondja: – gondolom, saját dicsősége és isteni természete miatt is – felszállt az egekbe, az örök egekbe (Zsolt 67, 34). Ennek ellenére azonban egyáltalán nem szakította meg a velük való kapcsolatát, és az embereket a földi élet alacsonyságából egyik dicsőségről a másikra emeli, hogy végül a maga mennyei dicsőségébe vigye.

Ezért tehát saját magunkat terítsük Krisztus lába elé, ne pedig a ruháinkat, ne elfonnyadó fa- és cserjeágakat, amelyek már gyümölcsöt sem hozhatnak, és az emberi szem előtt is csak pár óráig szépek. Mi inkább az ő kegyelmébe és magába Krisztusba öltözzünk, amint a Szentírás is mondja: Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra (Gal 3, 27). Mi magunk boruljunk ruháink helyett a lábai elé.

Mi pedig, akiket előbb a bűn bíborvörösre festett be, de azután a keresztség vizébe merülve már a bárány hófehér gyapjának csillogó fehérsége ékesít, most már ne fonnyadó pálmaágakat, hanem saját magunkat mutassuk be győzelme jutalmaként a halál legyőzőjének.

Mondjuk hát mindennap a boldog gyermekek énekét, lelkünk átszellemült pálmaágait lengetve feléje: Áldott, aki az Úr nevében jön: Izrael királya! (Jn 12, 13)