Nagy Szent Leóra, az Egyház negyvenötödik pápájára emlékezünk november 10-én.

Péter katedrájára 440-ben emelték. A hit épségének erősítésére törekedett, az Egyház egységét állhatatosan védelmezte. 452-ben Leó a hunoktól mentette meg Rómát és lakosságát azzal, hogy bátran Attila elé vonult, és visszafordulásra bírta. 455-ben azonban már nem tudta megakadályozni, hogy Geiserich vandáljai betörjenek a városba, de annyit sikerült elérnie, hogy az emberek életét megkímélték, és nem gyújtották fel az épületeket. Meghalt 461. november 10-én, Rómában.

Nagy Szent Leó pápa beszédeiből

Jóllehet Isten egyetemes Egyháza különféle fokozatokra rendeződik, miként Krisztus szent testének az egésze is különféle tagokból áll, de mégis – mint az Apostol mondja – mindnyájan egyek vagyunk Krisztusban (Gal 3, 28). Egyikünket sem különbözteti meg tisztsége annyira, hogy bármelyik legkisebb tag is ne lenne kapcsolatban a Fővel. Szeretteim, osztatlan tehát a mi közösségünk a hit és a keresztség egységében, és egyetemes a méltóságunk a boldog Péter apostol oly szent szava szerint: Ti, mint élő kövek, épüljetek fölé lelki templommá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által. Tehát választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok (1 Pét 2, 5. 9).

Mindazokat ugyanis, akik Krisztusban újjászülettek, valóban királyokká teszi a szent kereszt jele és papokká szenteli a Lélek kenete. Értse meg tehát minden keresztény, aki szellemi módon és a Lélek szerint él, hogy a mi tisztségünk sajátos szolgálatának kivételével ők is mindannyian részesei e királyi nemzetségnek és papi tisztségnek. Mert valódi király az, akiben az Istennek alávetett lélek uralkodik a test fölött. És tökéletes papi tevékenység az, amikor valaki tiszta lelkiismerettel áll Isten elé, és bemutatja szíve oltárán az istenszeretet szeplőtelen áldozatát. Isten kegyelméből mindannyiunk számára ez már egyformán valóság lett. Mégis vallásos érzéstekből fakad, és dicséretes is, hogy a tisztségünkbe való beiktatás napjának úgy örvendeztek, mintha az a saját megtiszteltetéstek volna, hogy az Egyház egész testében, a főpapságnak egyetlen szentségét ünnepeljék, amely az áldás olajának lecsordulásakor bővebben jutott ugyan a Főnek, de nem kis mértékben lett osztályrésze a tagoknak is.

Ezért tehát, szeretteim, nagy oka a közös örömünknek az ily nagy ajándékban való részesség. Mégis őszintébb és tisztább lesz ez az örömünk, ha szerény személyünknél nem időztök már tovább. Sokkal hasznosabb és méltóbb is lesz, ha most Szent Péter apostol dicsőségének szemléletére fordítjuk figyelmünket, így a mai napon inkább annak emlékét ünnepeljük tisztelettel, akit a minden kegyelmi ajándék Forrása oly bőven árasztott el áldásaival, hogy neki jutott a legtöbb, és mindenki más is csak rajta keresztül részesült bennük. A testté lett Ige már köztünk élt, és Krisztus már teljes erővel belekezdett az egész emberiség megváltásának munkájába.

Istenünk, te sohasem engeded meg, hogy a pokol hatalma erőt vegyen Egyházadon, amelyet erős, apostoli sziklára építettél. Kérünk, add meg Egyházadnak, hogy Nagy Szent Leó pápa közbenjárására igazságodban szilárdan megmaradjon, és folytonos békében éljen. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.