Nagyböjti út Jézussal

Bevezetés

Nagyböjt ideje már az ősegyházban a keresztségre való felkészülés végső időszaka volt, illetve minden hívő számára a keresztségi fogadalom megújítására való felkészülésé. Nagyböjt elején került sor a már hosszabb ideje készülő jelöltek kiválasztására, alkalmasságuk megvizsgálására (scrutinium), a nagyhéthez közeledvén pedig a hitvallás átadásának szertartására került sor (traditio symboli). A teljes hitvallást az Úr imájával együtt csak ekkor ismerték meg a katekumenek. Az Egyháznak ezek olyan kincsei voltak, amit csak a „kiválasztottak” kaphattak meg. A nagypénteki szigorú böjti nap megtartása után pedig húsvét éjszakáján nyerték el a keresztséget. Innentől még nem viselt fehér ruhát kaptak az újjászületés jeleként, amit egy héten át, Fehérvasárnapig hordtak.

A nagyböjti vasárnapok evangéliumi részletei a katekumenátushoz illeszkedve egy olyan ívet alkottak, olyan utat mutattak, amit Jézussal bejárva eljutunk az újjászületés fürdőjéig, a feltámadásig. Ezekben megjelentek a keresztség szimbólumai: a víz, a világosság, az élet. Ennek a készületnek állomásait ma az A jelű liturgikus év vasárnapi olvasmányai őrzik, míg a B és a C évben ehhez hasonló utat járunk be ebben az időszakban.

Erre a „beavatásra”, erre a jézusi útra hívunk meg benneteket a következőkben heti elmélkedéseinkben.

Ezt a készületet szolgálják a vasárnapi evangéliumokhoz kapcsolódó gondolatok, valamint egy-egy meditációra hívó zenei részlet. Ezt egészítik ki Rembrandt Jézusról készült festményei, amelyek az ő különböző arcait mutatják meg nekünk: az elmélyült, a gondolkodó, a megfáradt, a feszült, az imádkozó Jézust. Nagyhéten pedig elmélkedéseink „besűrűsödnek”, napi rendszerességűvé válnak. Akkor Jézus utolsó hét szaváról gondolkodunk, amelyeket a kereszten mondott, imádkozott, és amik megváltásunk titkába vezetnek be minket.

Rembrandt van Rijn Jézus-festményeiről

A művészettörténészek egyetértenek azzal, hogy Rembrandt szakított a hagyományos Jézus-ábrázolásokkal, és egy nagyon emberi, korántsem idealizált Jézus-képet alakított ki. Rembrandt Jézusa Isten Fiának emberségét domborítja ki, arca egy zsidó emberé, amin gyakran tükröződnek erős érzelmek, vagy éppen hogy sápadt, félig elárasztja a behatoló sötétség.

Valószínű, hogy valóságos modellt alkalmazott képei elkészítésekor, egy spanyol vagy portugál származású, az amszterdami zsidó közösséghez tartozó kortársát, aki talán érdeklődött a kereszténység iránt, ezért is állhatott kötélnek. Az ő arca nemcsak ezeken a tanulmányokon jelenik meg, hanem olyan híres képeken is, mint például az Emmauszi vacsora. Rembrandt1648-tól dolgozott ezeken a tanulmányportrékon, és feltételezhető, hogy Krisztus újszerű ábrázolásának kidolgozása éppen a fentebb említett festmény kapcsán, mintegy annak előmunkálataiként értelmezhető.

 

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

A Lélek pedig azonnal a pusztába kényszerítette.

Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és

angyalok szolgáltak neki.

Miután Jánost fogságba vetették, Jézus Galileába ment hirdetvén Isten evangéliumát:

„Itt a pillanat! Közel van az Isten országa! Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek

az evangéliumban!” (Mk 1,12-15)

Kidobva a pusztába. Lecsupaszodva, egyedül, minden nélkül. Egyedül az Atya szavával: „Te vagy az én szeretett fiam! Benned kedvem telik!” Végtelenül gazdagon a szeretet tapasztalatában.

A keresztény élet elején két dolog áll: az egyik a szeretet tapasztalata – megszólítva lenni az Atya szava által; a másik a választás, a döntés szükségességének tapasztalata.

„Miközben kísértette őt a Sátán.” Emberlétünkben folytonosan kísértve vagyunk. De a kísértés mindig lehetőség is a jóra, a hűségben való kitartásra. A nagyböjtben belebocsátjuk magunkat a próbatétel helyzetébe.

Feladatom megőrizni a Szót, az Atya hozzám szóló szavát, nem elszakadni tőle: „Te vagy az én szeretett fiam!” A kísértés lényege, hogy elfeledjem, elhallgattassam, meghamisítsam az Atya vallomását.

„Vadállatokkal volt együtt.” Jézus számára a puszta is új édenkertté válik, mert az Atyával való együttlét helye. Mint Dániel a tüzes kemencében és a veremben: angyalok vigyáznak rá és a vadállatok megszelídülnek. A bennem és körülöttem lévő tűz, a bennem és körülöttem lakó vadállatok nem árthatnak, ha az Istennel való kapcsolatom új édenkertjébe lépek Jézussal, aki azért jött, hogy meggyógyítson, visszavezessen oda, ahol szeretve vagyok.

Jézus, aki az emberlét pusztáját édenné változtattad, könyörülj rajtunk!

Jézus arca a pusztában az elmélyültség, a békesség, a megharcolt hűség arca és az imádságé, ami szívünkbe zárja Isten Szavát, ami megtanít, mit jelent szeretve lenni, elfogadva lenni.

 

Gisbert Greshake: Helytállás a pusztában (részlet):

Az ószövetségi Szentírás tehát ismételten kétarcúnak mutatja a pusztát. A halálnak vagy az életnek a hona. Mindenképpen az a hely, ahol eldől, hogy az ember a halált vagy az életet választja-e. Magában marad-e, a maga semmiségében, vagy Istennel keresi-e a közösséget.

A puszta mindnyájunk számára érzékelhető valóság. Mert amikor életünkben a „puszta” jelentkezik, amikor a magánytól, erőfeszítéseink eredménytelenségétől szenvedünk, amikor azon őrlődünk, hogy miért vagyunk annyira kiszolgáltatottak, annyira tehetetlenek, és az élet fáradalmai és kísértései közepette kezdünk kétségbeesni, akkor mindig választ kell adnunk arra a kérdésre: hogy vajon a magunk erejéből akarunk-e kiutat találni, vagy pedig épp itt és így Istenre bízzuk magunkat. Ugyanis ilyenkor legszívesebben a mindennapok teendőibe vagy felszínes szokásainkba menekülünk, vagy átengedjük magunkat a kétségbeesésnek és a rezignáltságnak. Pedig éppen a pusztában nyílhatunk meg Isten közelségének és szeretetének. Fölismerhetjük az istenkeresés és felebaráti szeretet lehetőségeit, megérlelődünk a szenvedések elviselésére. Így életünk „pusztája” a halál vagy az élet közötti választás színhelyévé válhat.

 

Hallgatnivaló:

Peteris Vasks: The fruit of silence

https://www.youtube.com/watch?v=SGZZNN7YkZM

A csönd gyümölcse az imádság

Az imádság gyümölcse a hit

A hit gyümölcse a szeretet

A szeretet gyümölcse a szolgálat

A szolgálat gyümölcse a békesség.

(Kalkuttai Szent Teréz)

 

Irányok:

• Hogyan tudnék belépni belső pusztaságomba? Mit kell tennem, hogy kizárjam a külső zavaró tényezőket, hogy Isten hangjára figyelhessek? Miről kell lemondanom, miben kell visszafognom magam?
• Minden nap elcsendesedve figyeljek az Atya hangjára magamban: „Te vagy az én szeretettem, benned kedvem telik!” Miről szól nekem ez a hang? Hol, miben gyógyít?
• A nagyböjti út döntéssel kezdődik: kinek, minek a szavára hallgatok? Meg tudom-e újítani Isten melletti elköteleződésemet, tudatosan kimondani az őhozzá tartozás IGEN-jét?