P. Mészáros Domonkos OP lelkigyakorlata – Advent 4. vasárnapja, december 18.

Szeretetet adni – ez a kereszténység ajándéka

A környezet, amiben a mai ószövetségi Olvasmány (Iz 7,10-14) zajlik a következő: Acház király Izrael királya. A választott népnek a hivatása szerint az lenne a feladata, hogy az ígéret népét a Messiás felé vezesse az ország törvényeivel, az áldozatok bemutatásával, de nem ez történik. Acház hallgat a környező országok téves vallásaira, ahol az a nézet, hogy az istenek kegyetlen istenek, akiket ki kell engesztelni, és a saját fiát – akinek az lenne a hivatása, hogy apja örökébe lépve a választott népet az Isten útján tartsa – áldozza föl a saját fiát a bálvány isteneknek, egy haragvó isten kiengesztelésére. A legszörnyűbb dolog, ami történhet. Ezért eljön hozzá Izajás próféta, és nagyon súlyosan figyelmezteti őt. A király megtorpan és belátja vétkét. A próféta azt mondja: annak ellenére hogy súlyos büntetést érdemelnél, jelet kapsz. A jel az lesz, hogy a következő feleséged fiút fog szülni és folytatódik a dávidi királyság, amelynek vére a Boldogságos Szűz Máriában, majd az ő vérén keresztül az Úr Jézusban fog csörgedezni. Ilyen az Isten irgalma, és ekkora az eltévedés veszélye.

A Szentleckében Pál apostolt hallottuk, aki üldözte a keresztényeket. Sok százat már börtönbe vetett, néhányat már ki is végzett, amikor a damaszkuszi úton találkozott a dicsőséges Krisztussal, aki miatt megfordul az élete egy páli fordulattal, és attól kezdve Krisztus hirdetője lesz.

Nézzük meg a saját életünket, hogy mi az, ami az életünkben veszélyt rejt? Amikor egy fiatalnak a tudata kibontakozik, és már nemcsak megtanulja a leckét, hanem világnézetet formál, és ennek az útnak vannak olyan állomásai, – amin én magam is keresztül mentem, a kétség és hitetlenség állomásai – ami hozzá tartozik ahhoz, hogy megtaláljam az Isten létezését és a hozzá való viszonyomat. Ez egyáltalán nem könnyű abban a környezetben, ami körülvesz bennünket.

Mik vesznek körül? Nagyon sok rossz példa, sok válás, sok olyan leterhelés, amelyben a fiatalok már elve megkérdezik: létezik-e megbízható szeretet, létezik-e igazság, létezik-e becsület?

És ebben a nagy vívódásban, mi az, ami leggyorsabban megvigasztal: az ösztönök. Nemcsak a kábítószer, hanem a szexualitás, olyanfajta szórakozás, amiben gyorsan szeretnénk, hogy valami megvigasztaljon. Sajnos ebben inkább tárgyként használnak bennünket, és mi is tárgyként használjuk egymást. Ez az, ami nagyon szomorú és föl sem fogjuk, hogy mivel jár.

Azután ott vannak ma divatos, fantasztikus filmek, amiket gyakran nézünk. Miről szólnak ezek a filmek? Rendkívüli erőszakosságról, különös fegyverekről, ahogyan egymást gyilkolják az emberek. Ezek a filmek lekötik időnket, azt gondoljuk, az életünk helyén van.

De gondoljuk végig: ezek a filmek lekötik az időnket, szórakozásból nézzük, közben elhagyjuk a hitünket. Bele sem gondolunk, hogy ilyen lesz a jövőnk: akkor már nem szórakozásból nézzük, hanem rabszolgaként, már nem mi játszunk azzal, hogy másokat megölnek, hanem esetleg minket ölnek meg. Egy Szentháromságos Istenhit nélküli világ, embertelen világ. Még az Istenhit sem elég ahhoz, hogy az ember normálisan éljen.

Ha valaki azt mondja, hogy a lényeg, higgyünk egy istenben. Tényleg? Nem egészen ötpercenként naponta kivégeznek egy keresztényt, naponta 250 embert. 2000 óta több keresztényt öltek meg, mint az elmúlt húsz évszázad alatt. 2016-ig már sokszorosa a megölt keresztények száma az Auswitzben megöltek számához, és még mindig nem hírérték, még mindig nem a kijózanodás útja. Hol élünk? Tényleg mindegy, milyen istenben hiszünk? Aki energiákról beszél, a nagy egészben való feloldódásról, reinkarnációról beszél, abban nincs személyes isten, nincs benne szeretet.

A jövő útja az emberiség számára csak Szentháromságos Isten közössége, vagy nem lesz emberiség. Ez sajnos így van. Tehát azok a szórakozások, filmek és erőszakok, amik rendkívül érdekesek pillanatnyilag, hosszútávon az egész emberiség tönkremenését idézik elő rövid időn belül. Mi a mi feladatunk?

Az Univerzum teremtője, a végtelen Isten jön el közénk ebben a Kisded Jézusban, Mária hitére és szolgálatára. Heródes meg akarja ölni a gyermeket, mert tudja, hogy hatalma van. A betlehemiek lustaságukban és szeretetlenségükben nem fogadják be. De két ember csodálatosan fogadja ezt a gyermeket: Szűz Mária és Szent József. Annak ellenére, hogy barlangistállóban kell megszületnie az Univerzum uralkodójának, nem a bosszankodás, nem a félelem tölti be szívüket, hanem az imádás, a szeretet, amit ez a Kisded Jézus hozott nekik, amit Mária kilenc hónapon keresztül átélt, amikor befogadta a Kis Jézust.

Jézus Krisztus, aki testben jött el közénk, mint Isten, testben mutatja meg azt, hogy mi az önközlésnek és a közösségnek az értéke. A Szentháromságos szeretet, amit ő megmutatat, ezért ünnepeljük. Ezért nagyon fontos az, hogy minden bosszankodást, minden magányt, az elutasításunk fájdalmait ne a viszont szeretetlenség, ne az elkeseredés töltse ki, ne valamiféle belefáradt kereszténység, hanem az izzó szeretet, ami megújítja a családokat.

A Szeretetláng lelkiségben Kindelmann Károlyné, Szántó Erzsébet asszony 1962 és 1985 között, amit leírt a Szeretetláng naplóban, az egy csodálatos isteni önközlés, hogyan vágyakozik az Úr Jézus a szívünkben lakni.

A Szűzanya mindenben egy volt az ő Szent Fiával. Azt mondja a Szeretetláng naplóban: „Ô azt akarja, hogy minden család egy kegyhely legyen, egy csodás hely, ahol veletek összefogva teszi csodáit a lelkek mélyén. Szívről szívre járva kezetekbe adja Szívének Szeretetlángját, mely a családokban uralkodni akaró sátánt a ti áldozatos imáitok által megvakítja.” (1964. január 17. III. 140.)

Mit jelent az áldozat? Emlékszem, amikor adventben szalmaszálakat gyűjtöttünk a templomba kitett jászolba, amiben még nem volt bent a Kis Jézus, és minden egyes jócselekedetért vihettem egy szalmaszálat a Kis Jézusnak. Nekünk sem késő, még mindig van majdnem egy hetünk, hogy gyűjtsük a szalmaszálakat, gyűjtsük a jóságot egymás között Jézusnak.

Hány megfáradt ember azt mondja: nincs szeretet, én nem kaptam elég szeretet és ezért én nem tudom, miről van szó. Kezdjük el konkrét jócselekedetekkel, és akkor azonnal, az a láthatatlan Isten, aki annyira bizonytalan az emberek elmondása szerint, az én jócselekedetem által teljesen konkréttá válik. Szeretnénk neked örömet szerezni, segítenék, készítem az ünnepet, imádkozom, megtagadok magamtól valami kellemes dolgot, hogy tudjam fegyelmezni a testemet akkor, amikor valami csábít, tudok nemet mondani a rosszra és igent mondani a jóra, ezt gyermekkorban kell megtanulni, de felnőttkorban is érdemes újra kezdeni. Mert éppen elég veszekedésünk van, a veszekedés helyébe közösen és egyénileg kell gyakorolni a jócselekedeteket, Jézusnak és egymásnak. És ha ezeket az áldozatokat konkrétan gyakoroljuk, akkor konkrétan megjelenik életünkben a végtelen Isten, aki másoknak láthatatlan, nekünk pedig valóság. Az áldozatvállalás, amiről leszoktunk – kezdje a másik, szolgáljon ki engem – nem attól függ, hogy rám hogy néznek mások, hanem a belsőleg megélt szeretet által én kezdeményezzem a szeretetet, mert csak ennek van értéke. És csak ez tudja újjászülni az emberek kapcsolatait. Ezért jött el Jézus. Ezért minden család egy kegyhely legyen.

Az elmúlt évben, Indiában, Keralában jártam, ahol tíz millió keresztény él, 600 kispap és 23 ezer apáca, akik örökfogadalmat tettek, nagyszerűen dolgoznak, gyógyítanak szerte a világban, Európában is. Keralában este megszólal a harang, és a családok fél- háromnegyed órára templomban közösen imádkoznak. A család apraja-nagyja: rózsafüzért imádkoznak, olvasnak a Szentírásból, lelkiségi könyvből, minden nap, este, háromnegyed órát. Ezek az emberek, amikor összejönnek a szentmisére, ünnepelnek, énekelnek, és nagy szeretettel fordulnak egymás felé. Mert a minden nap megélt otthoni kegyhely, a közös imádság áthangolja az embert.

Olyan képességeitek vannak, amiket még soha nem használtatok. Olyan szeretet van a szívetekben, ami sokkal több, mint eddig bármi. Olyan kivirágzás lehetne a családokban, ahogy azt a Kis Jézus gondolja el, és nem három napra szólna, hanem egy egész életre. Csak gondoljatok arra, amikor volt a vörös iszap, mennyire megnyílt az emberek szíve a jóságra, a segítségnyújtásra. Egész Magyarország megváltozott. Vagy gondoljatok Romániára, amikor Ceausescut kivégezték, és segélyt gyűjtöttünk, az egész ország megmozdult. Egy kis falu plébánosa voltam. Délelőtt kihirdettem, délutánra egy nagy teherautó megtelt és azonnal indulhatott Erdély felé.

Annyi jóság van bennetek, amit nem használtok! Gondoljuk át az egész életünket. Mi maradt el idáig a családban. Ha látom a sajt vétkemet meggyónok, és bocsánatot kérek. Ha látom a te hibád, megbocsátok neked szívesen. Beszéljük meg, üljünk le közösen, térdeljünk le közösen. A Szűzanya szeretné nekünk az ő Jézusát átadni, mint aki a Szeret lángja. Magyarországnak újjá kell születnie. Nem az országból a kimenekülés, nem a pénz, a jólét, ami az első helyen kell, hogy álljon, hanem az emberi méltóság, amit a Kis Jézus maga ajándékoz nekünk. És ezért olyan fontos a Szeretetláng lelkisége: „Veled megismertettem magam, mint igaz Isten és igaz Ember. De nemcsak veled, hanem ismerik mindazok, akik eszik az Én Testemet és isszák az Én Véremet. Áthatom bensődet, mint igaz Isten, és beszélek hozzád, mint igaz Ember. Mert Istenségemmel együtt dobban emberi Szívem is, és a te szíved együtt dobban az Én Szívemmel. Tudod, mit jelent ez? Azt, hogy részesévé váltál Istenségemnek, és ez a részesedés kijár mindannak, aki Velem együtt érez, és akinek gondolata az Én örök gondolatom. Aki így él, az csak áldani tud. És ez az áldás megnöveli megváltó munkám sikerét. Ez a siker tesz szentekké titeket és téged is. Látod, örök körforgás ez menny és föld között. Az áldozat szünet nélküli körforgása által a kegyelmek bőségét árasztom reád és mindazokra, akik azt vállalják az Én szent Nevem dicsőségére.” (1964. március 6. III. 156.) A kitartó szeretetnél soha nincs melléfogás.

Kereszténységünk – ahogy XVI. Benedek pápa írja az Oltáriszentségről szóló enciklikájában – egy belső töltekezés, ahol az emberségünk az Istennel egyesülhet. Ez hozza el számunkra az Úr Jézust. Az imádság a legszentebb pillanat, amikor megélhetem Istentől, hogy szeretve vagyok és a megélt szeretet által olyan szeretetet tudok ajándékozni a többieknek, ami több, mint én. Ez a kereszténység ajándéka.

Köszönet a felvételért és a gépelésért Csomor Erzsébetnek!