Mindenszentek főünnepe van, azokat a szenteket ünnepeljük, akik eljutottak az örök boldogságra Isten örök Országába.

Szent Bernát apát beszédeiből:

Mit használ a szenteknek a mi tiszteletünk, mit érnek el azzal, ha mi dicsérjük őket, és jelent-e számukra valamit ez a mai ünneplésünk? Ugyan mit számít azoknak a földi dicsőítés, akiket Fiának biztos ígérete szerint már maga a mennyei Atya dicsőít meg? Mit is számít nekik a mi magasztalásunk? A szentek nem szorulnak rá tiszteletünkre, semmit sem ad nekik a magasztalásunk. Csupán csak a mi hasznunk – és nem az övék – származik abból, ha róluk megemlékezve tiszteljük őket. Ami engem illet, meg kell vallanom, hogy a róluk való megemlékezés hő vágyat gyullaszt bennem.

Ébredjünk már fel végre, testvérek, támadjunk fel Krisztussal, és keressük az odafönt valókat; ami ott fönt van, arra legyen gondunk. Vágyakozzunk azokhoz, akik várva várnak ránk, sietve induljunk feléjük, akik készek befogadni bennünket, előzzük meg az üdvözült lelkeknek ezt a várakozását azzal, hogy mi is oda kívánkozunk. De ne csak a szentek társaságát óhajtsuk, hanem boldogságukat is, és ne elégedjünk meg azzal, hogy együtt leszünk velük, hanem lángoló buzgósággal törekedjünk dicsőségük elnyerésére is. Nem veszélyes erre pályáznunk, és egyáltalán nem merészség ennek a dicsőségnek a keresése.

Mindenható, örök Isten, te megadtad, hogy egy napon ünnepeljük minden szented dicsőségét. Kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk nagy irgalmadat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 14,1-6)
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Az ott tartózkodók figyelték őt.
Akkor eléje állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: „Szabad-e szombaton gyógyítani?” De azok nem válaszoltak. Erre ő megérintette a beteget, meggyógyította és elbocsátotta.
Azután a jelenlevőkhöz fordult: „Ha valamelyiktek szamara vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza-e ki azonnal?” Azok semmit sem tudtak felelni neki.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 13,31-35)
Abban az időben néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: „Sietve távozzál innen! Heródes meg akar ölni.”
De ő ezt válaszolta: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök, és gyógyítok ma és holnap; csak harmadnapra fejezem be. De ma, holnap és holnapután tovább kell járnom utamat, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül.
Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de te nem akartad. Meglátjátok, elhagyott lesz házatok. Mondom nektek: Nem láttok engem mindaddig, amíg el nem jön az az idő, amikor így kiáltoztok: »Áldott, aki jön az Úr nevében!«”

Simon neve tizenegyediknek szerepel az apostolok jegyzékében. Kánában született, mellékneve: „a Buzgó”.
Júdás Tádé az az apostol, aki az utolsó vacsorán megkérdezte az Urat, miért csak az apostoloknak, és nem a világnak nyilvánította ki magát (Jn 14, 22).

A mi Urunk, Jézus Krisztus rendelte a földkerekség számára a lelki vezéreket, a tanítómestereket s az ő isteni misztériumainak szolgáit. Parancsot adott nekik, hogy világítsanak, mint a fény, és világosságukkal árasszák el már nem csupán Júdea földjét, hanem egyenesen a világ minden országát és minden emberét, a föld valamennyi lakóját. Valóban úgy van, ahogyan olvassuk: A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív (Zsid 5, 4). A minden ember felett levő apostoli tisztségre ugyanis a mi Urunk, Jézus Krisztus hívta meg tanítványait. Az igazság oszlopai és biztos alapjai lettek ezek a boldog tanítványok. Róluk mondta az Úr, hogy úgy küldi őket, amint őt küldte az Atya. E szavakkal azt is jelezte, hogy milyen nagy az apostoli tisztség méltósága, és hogy semmi mással össze nem hasonlítható a nekik átadott hatalom dicsősége. Mint látható, ezzel az apostoli intézmény feladatkörét is megjelölte. (Részlet Alexandriai Szent Cirill püspöknek Szent János evangéliumáról szóló magyarázatából)

Istenünk, te úgy akartad, hogy apostolaid által jussunk el neved ismeretére. Szent Simon és Szent Júdás Tádé közbenjárására add jóságosan kegyelmedet, hogy Egyházad szüntelenül gyarapodjék, és egyre több nép fogadjon el hívő lélekkel téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 13,18-21)
Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.”
Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 13,10-17)
Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni.
Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent.
A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított, és a sokasághoz fordult: „Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!”
Jézus feléje fordult, és megfelelt neki: „Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?”
Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt.

 † EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 22,34-40)
Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”

Október 23-án emlékezünk az olasz származású ferences papra, hitszónokra, a nándorfehérvári ütközet egyik hősére

A dél-itáliai Capestranóban született 1386-ban. Perugiában jogot tanult, és egy ideig bíróként működött. 1415-ben a ferencesek rendjébe lépett, majd pappá szentelték. Fáradhatatlan apostolként bejárta egész Európát, hogy erősítse a keresztény erkölcsöket, vagy vitázzék az eretnekekkel. Nagy része volt a nándorfehérvári győzelemben, amelynek hírére III. Kallixtusz pápa Urunk színeváltozásának ünnepét és a déli harangszót rendelte el. Az akkor még Magyarországhoz tartozó Szerémújlakon halt meg 1456. október 23-án.

Istenünk, te Kapisztrán Szent Jánost küldted szorongattatásban élő híveid megerősítésére. Add, hogy oltalmad alatt biztonságban éljünk, és őrizd meg Egyházadat szüntelen békében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen

Kapisztrán Szent János áldozópapnak „A papság tükre” című értekezéséből részlet:

Azok, akik az Úr oltárához vannak rendelve, fényként világítsanak, és az erkölcsi feddhetetlenség tiszteletreméltó példájával járjanak elöl, kerüljék a bűnök minden szennyét és tisztátalanságát. Erényes életük által legyenek saját maguk és embertársaik számára a föld sója, tetteik ragyogó fényességével a világ világossága, és világítsák meg mások életét, hiszen isteni tanítónk, Jézus Krisztus nemcsak apostolainak és tanítványainak, hanem az ő összes utódainak és a papoknak is mondta: Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, és az emberek eltapossák… Ti vagytok a világ világossága (Mt 5, 14). A világosság ugyanis nemcsak magának világít, hanem szétszórja sugarait mindenfelé, és megvilágít mindent, amit csak maga körül talál, így világítja meg az igaz lelkű papság sugárzó élete mások életét is a szentség fényével, és így árasztja derűjét mindazokra, akik életét szemmel tartják. A papot arra rendelték, hogy másokat gondozzon, de saját élete példájával kell megmutatnia az embereknek, hogy miként éljenek az Úr Egyházában.

Karol Józef Wojtyła 1920-ban a lengyelországi Wadowi-cében született. Pappá szen-telve és római teológiai tanulmányainak befejeztével hazájába visszatérve külön-féle lelkipásztori és egyetemi feladatokat látott el. Krakkó segédpüspökének kinevezve, majd 1964-ben érsekévé válva, részt vett a II. vatikáni egyetemes zsinaton. 1978. október 16-án megválasztották pápának, és a II. János Pál nevet vette fel. Rendkívüli apostoli buzgóságával tűnt ki, főleg a családok, a fiatalok és a betegek felé. Az Egyháznak örökségül hagyott legkiválóbb gyümölcsök, többek között, az ő igen gazdag tanítása, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusának és a latin egyház meg a keleti egyházak kánonjogi kódexeinek közzététele. Rómában szentül halt meg 2005. április 2-án, húsvét II. vasárnapjának és egyben az Isteni Irgalom vasárnapjának előestéjén.

Mindenható, örök Isten, te úgy rendelted, hogy Szent II. János Pál pápa mint legfőbb pásztor vezesse híveidet, és mindnyájunk lelki javát szolgálja szavával és példájával. Közbenjárására oltalmazd Egyházadban a lelkipásztorokat és a gondjukra bízott nyájat, s vezesd őket az örök üdvösség útjára. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Szent II. János Pál pápának a pápasága kezdetén elmondott homíliájából (1978. október 22-én) részlet:

Egy ősi hagyomány szerint a Néró-üldözés idején Péter el akarta hagyni Rómát. De az Úr közbelépett: szembe jött vele. Péter ezzel a kérdéssel fordult hozzá: „Quo vadis, Domine? Hová mégy, Uram?” Az Úr rögtön válaszolt neki: „Megyek Rómába, hogy másodszor is megfeszítsenek.” Péter visszatért Rómába, és itt maradt egészen a saját keresztre feszítéséig.

A mi korunk arra szólít, arra ösztökél, arra kötelez, hogy az Úrra tekintsünk, és maga Krisztus legfőbb hatalmának misztériumában merüljünk el alázatos és áhítatos meditációban. Ő, aki Szűz Máriától született – az ács Fia, ahogy vélekedtek róla, az élő Isten Fia, amint Péter megvallotta –, azért jött, hogy valamennyiünket „papi királysággá” alakítsa.

„Ó, Krisztus! Add, hogy a te egyetlen hatalmad szolgája lehessek! Édes hatalmad szolgája! Szolgája hatalmadnak, amely alkonyt nem ismer! Tedd, hogy szolga legyek, sőt szolgáidnak a szolgája!” Fivéreim és nővéreim! Ne féljetek befogadni Krisztust és elfogadni az ő hatalmát! Segítsétek a pápát és mindazokat, akik Krisztust akarják szolgálni, és Krisztus hatalmával szolgálni az embert és az egész emberiséget! Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztusnak!