Ezt az ünnepet Szent V. Piusz pápa, aki domonkos szerzetes volt rendelte el a Lepantónál kivívott tengeri győzelem (1571) emlékére, amelyet a rózsafüzér imádkozása révén az Istenszülő segítségének tulajdonítottak.

Maga a pápa is a rózsafüzért imádkozta az ütközet ideje alatt, s közben látomása volt a győzelemről.

A mai nap ünneplése mindenkit Krisztus titkainak átelmélkedésére késztet a Boldogságos Szűz Mária vezetésével, aki egyedülálló módon részese volt Isten Fia születésének, szenvedésének és dicsőséges feltámadásának.

„Az Egyház a rózsafüzérnek mindig különös hatékonyságot tulajdonított, ezért a legnehezebb ügyeit a közösségben, folyamatosan mondott rózsafüzérre bízta. Olyan pillanatokban, amikor az egész kereszténység került veszedelembe, a rózsafüzér erejének tulajdonították a megmenekülést, és utána úgy köszöntötték a Rózsafüzér Királynőjét mint a szabadulás kieszközlőjét. Szívesen bízom ma ennek az imádságnak hatékonyságára a világ békéjét és a családokat.” (Részlet II. János Pál pápa Rosarium Virginis Mariae kezdetű apostoli leveléből)

Kérünk, téged, Úristen, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szent atyánk 1182-ben született Assisiben. Könnyelmű ifjúság után lemondva atyai örökségéről egész szívvel Istenhez tért. Átölelve a szegénységet evangéliumi életet élt, minden teremtménynek Isten szeretetét hirdetve. 1210-ben III. Ince pápa engedélyt ad neki és követőinek a prédikálásra, majd 1223. november 29-én Honoriusz pápa Solet annuere kezdetű bullájában jóváhagyta a Ferenc által írt Regulát. 1226. október 3-án este halt meg Portiunculában.

Assisi szentjének tiszta lelkében háborítatlan öröm lakozott. A tökéletes öröm titkáról így tanított, amikor egy téli reggelen a Porciunkula felé tartottak: „A testvérek jó példája, a csodatevő erő, a betegek gyógyítása és a halottak feltámasztása – nagy dolgok ezek, Leó testvér! De mindennél több a tökéletes öröm. Nem található az sem a tudományban, sem a nyelvek adományában, sem a nagy prédikálótehetségben, és mégis az egész világot meg lehet vele téríteni. S ha mi most megérkezünk a Porciunkulához, és várnunk kell a kapu előtt az esőben és a hidegben, mert a kapus megvárakoztatja a hívatlan vendégeket, és mi ezt türelemmel elviseljük – ó, Leó testvér, írjad csak –, ebben áll a tökéletes öröm! És ha a további zörgetésünkre a kapus furkósbottal kirohan, megragadja a kapucninkat, a földre ránt, és a hóban tetőtől talpig jól elver minket, ha mi ezt is türelemmel és Krisztus szenvedésére gondolva zokszó nélkül el tudnánk viselni – írjad csak, Leó testvér –, ebben áll a tökéletes öröm!”

Istenünk, te megadtad Szent Ferenc atyánknak, hogy szegénységben és alázatosságban Krisztushoz hasonlóvá legyen; add meg nekünk is, hogy az ő nyomába lépve örvendező szeretettel kövessük Fiadat, és adjuk neked egész életünket.

A ferences rend alapítója 1226. október 3-án, az assisi Porciunkulában adta vissza lelkét a Teremtőnek. A ferencesek azóta a világ minden részén megemlékeznek Szent Ferenc tranzitusáról, vagyis az átköltözéséről a földi életből a mennyei hazába.

Templomunkban október 3-án kedden 17,30 órakor vesperást (esti zsolozsmát) imádkozunk. A 18 órakor kezdődő szentmise után megemlékezünk Szent Ferenc atyánk boldog haláláról, tranzitusáról.

„…síró fiaitól és testvéreitől körülvéve, az a legszentebb lélek eloldódott a testtől,
és beleveszett a ragyogás mélységébe, a test pedig elszenderült az Úrban.”
(Boldogságos Ferenc atyánk megtalált életrajza)

„Istenünk, ki Szent Ferencnek megadtad, hogy a szegénységben és az alázatosságban hasonlóvá váljék Krisztushoz, engedd kérünk, hogy az ő nyomdokain haladva követhessük Fiadat, és örvendező szeretettel egyesülhessünk veled!”

Szent Bernát apát beszédeiből

Őrizzenek téged minden utadon

Angyalainak parancsot adott, hogy őrizzenek minden utadon (Zsolt 90, 11). Magasztaljuk az Urat irgalmasságáért és csodáiért, amelyeket az emberekért cselekedett. Magasztaljuk az Urat, és hirdessük a nemzetek közt, hogy nagy dolgokat cselekedett velünk. Uram, mi az ember, hogy megemlékezel róla? Miért fordítod felé szívedet? Felé fordítod szívedet, íme, törődöl vele, és gondját viseled. Sőt elküldöd hozzá Egyszülöttedet, kiárasztod rá Szentlelkedet, megígéred neki azt is, hogy színről színre fog látni téged. És szent angyalaidat küldöd szolgálatunkra, hogy legyen az égiek között, aki gondoskodik rólunk, és arra rendeled őket, hogy őrizzenek minket, rájuk bízva nevelésünket.

Angyalainak parancsot adott, hogy őrizzenek minden utadon (Zsolt 90, 11). Ezek a szentírási szavak milyen nagy tiszteletre köteleznek irántuk téged, milyen nagy hűségre indítanak, és milyen nagy bizalomra sarkallnak! Tisztelettel tartozol nekik jelenlétükért, hűséggel jóakaratukért, és bizalommal őrizetükért. Itt vannak, hogy védelmezzenek, melletted állanak, hogy javadra legyenek. Bár mindezt Isten parancsára teszik, de nagy szeretettel engedelmeskednek neki, és segítenek rajtunk sokféle bajainkban. Ezért nem lehetünk hálátlanok irántuk.

Legyünk tehát hűségesek hozzájuk, legyünk hálásak az ily nagy őrzőknek! Szeretetükre válaszoljunk mi is szeretettel, adjuk meg nekik azt a tiszteletet, amelyet csak tudunk, és amivel tartozunk nekik. De tiszteletünk és szeretetünk teljességét egyedül Istennek adjuk meg, hiszen az angyalok és mi is tőle kaptunk mindent, azt is, hogy tisztelhetjük és szerethetjük őt, és hogy az angyalok és mi is szeretetre és tiszteletre méltók vagyunk.

Testvéreim, igaz szeretettel szeressük tehát Istenben az ő angyalait! Ezek egykor társaink lesznek az örökségben, addig azonban mennyei Atyánk gondviselőinkké, gyámolítónkká és vezetőinkké rendelte őket. Isten gyermekei vagyunk ugyanis, noha ez most nem látszik, mert még gondviselők és gyámok vannak felettünk mint gyermekek felett, mintha most még semmiben sem különböznénk a szolgáktól.

Annak ellenére azonban, hogy olyanok vagyunk, mint a kisgyermekek, és még ha nehéz és nagyon nagy és nagyon veszélyes út áll is előttünk, miért félnénk ilyen hatalmas védelmezők oltalma alatt? Nem lehet legyőzni vagy rászedni azokat, akik minket őriznek minden utunkon, még kevésbé kell attól tartanunk, hogy ők maguk akarnának bennünket megtéveszteni. Hűségesek ők, bölcsek és hatalmasok. Akkor hát miért aggódjunk? Csak kövessük őket, ragaszkodjunk hozzájuk, és maradjunk meg boldogan az ég Istenének ebben az oltalmában!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt válaszolta: »Nincs kedvem!«, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!«, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?”
Azt felelték: „Az első.”
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!”
Mt 21,28-32

Tudnunk kell, hogy az „angyal” szó tisztséget jelent, és nem természetet. A mennyei hazának ezek a szellemi lényei ugyanis természetük szerint mindig szellemek, viszont egyáltalán nem mindig lehet angyaloknak nevezni őket. Valójában csak akkor „angyalok”, vagyis küldöttek, amikor valamilyen isteni üzenetnek közvetítői. Azokat, akik kisebb jelentőségű üzeneteket hoznak, nevezzük angyaloknak, azokat pedig, akik fontosabb üzeneteket adnak át, főangyaloknak.

Ezért van az, hogy a Boldogságos Szűz Máriához nem akármelyik angyalt, hanem Gábor főangyalt küldte Isten: úgy illett, hogy erre a szolgálatra főangyal jöjjön, hiszen a legfontosabb üzenetet hozta.

A főangyalokat az említett okból külön névvel is megjelöljük; a szavak jelentése ugyanis feltárja, hogy működésükben mire is van leginkább adottságuk. Abban a szent országban a mindenható Isten színelátása tökéletessé teszi a tudást; ott tehát ki-ki nem azért kap saját nevet, mintha név nélkül nem lenne ismeretes a személye, hanem azért, mert amikor valamilyen szolgálat ellátására hozzánk jönnek, ennek a küldetésnek megfelelő nevet viselnek. Ezért az egyikük neve Mihály, „Ki olyan, mint az Isten?”; a másiké Gábor, „Isten ereje”, a harmadiké pedig Rafael, „Isten orvossága”.

Tudomásunk szerint valahányszor csodálatos hatalmat kell kifejteni, Mihály kap küldetést, hogy tevékenységéből és nevéből egyaránt kitűnjék: senki sem tehet olyan nagyszerű dolgokat, mint amilyeneket Isten megtehet. Éppen ezért van megírva, hogy az ősi ellenség Mihály főangyallal fogja végső csatáját megvívni. Ezt Szent János révén tudjuk: Akkor nagy harc támadt Mihály főangyallal (vö. Jel 12, 7), tudniillik amikor a világ végén a maga erejére hagyja Isten a bukott angyalt, és letaszítja végleges kárhozatába. Ő az az ősi ellenség, aki gőgjében hasonló akart lenni Istenhez, mondván: Én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat, hasonló leszek a Fölségeshez (Iz 14, 13).

Ugyanígy, azért küldte Isten Szűz Máriához Gábort, mert az ő neve: „Isten ereje”. Krisztust jött ugyanis hírül adni; aki a láthatatlan világ gonosz hatalmasságainak a letörésére kegyes volt nyomorúságos külsőnkben megjelenni; ugyanakkor erős Istenként és győztes harcosként is jött e földre, és ezért jelentette be az „Isten erejé”-nek nevezett angyal.

Végül, Rafael nevének jelentése: „Isten orvossága”. Ennek az a magyarázata, hogy amikor gyógyító beavatkozással megérintette Tóbiás szemét, megszüntette a vak emberre borult sötétséget. Természetes tehát, hogy akit Isten gyógyítás céljából küld, az méltán viseli az „Isten orvossága” nevet. (Nagy Szent Gergely pápa)