A Konstantin császár által a Lateránban építtetett bazilika felszentelésének évfordulóját a XII. századtól e napon ünnepelték meg. Ez a megemlékezés eredetileg Róma városának ünnepe volt, majd később – mivel ez a bazilika „A Város és a Földkerekség minden templomának anyja és feje” – tiszteletét az egész római katolikus Egyházra kiterjesztették. A mai ünnep kifejezésre juttatja az egységet és a szeretetet Péter apostoli széke iránt, amely Antiochiai Szent Ignác tanúsága szerint „az egyetemes szeretetközösség élén áll”.

Szent Caesarius arles-i püspök beszédeiből

Krisztus kegyelméből ujjongó örömmel megünnepeljük, kedves testvéreim, e templom felszentelésének évfordulóját; de ne felejtsük, hogy nekünk magunknak kell Isten igazi és élő templomává lennünk. A keresztény nép méltán szentel ünnepet a templomnak, mint édesanyának is, mert jól tudja, hogy ebben nyerte el a lelki újjászületés nagy kegyelmét. Első születésünkkor ugyanis csak Isten haragjára voltunk méltók, és csupán lelki újjászületésünkkor lettünk méltók Isten gondoskodó szeretetére. Első születésünk ugyanis még halálra szánt bennünket, viszont az újjászületés már az életre hívott meg minket.

A keresztség előtt, kedveseim, mindnyájan a sátán lakóhelye voltunk, de keresztségünk után Krisztus templomává lettünk az ő érdeméből, így, ha lelkünk üdvösségének ügyéről egy kicsit is figyelmesebben elgondolkodunk, akkor megértjük, hogy Isten igazi és élő temploma vagyunk. Isten nemcsak emberi kéz emelte templomokban lakik (ApCsel 17, 24) vagy kőből, fából épített házakban, hanem sokkal inkább az ember lelkében, amelyet saját képére formált és alkotott meg teremtő keze. Ezért mondta Szent Pál apostol: Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az (1 Kor 3, 17).

Amikor eljött közénk Krisztus, szívünkből kiűzte a sátánt, hogy templomot készítsen bennünk magának. Ezért az ő segítségével tegyünk meg mindent, hogy gonosz tetteink miatt e templomban őt megbántás ne érje. Mindaz ugyanis, aki gonoszat cselekszik, Krisztust bántja meg. Mert amint már az előbb is mondtuk: mielőtt Krisztus megváltott volna minket, a sátán lakóhelye voltunk; a megváltás pedig arra tett méltóvá, hogy Isten hajlékává legyünk, mert úgy tetszett Istennek, hogy lakást készítsen magának bennünk.

Ha tehát örömmel akarjuk megünnepelni, testvérek, e templom felszentelésének évfordulóját, akkor gonosz tettekkel nem szabad lerombolnunk magunkban az Isten élő templomát. Most úgy akarok szólni, hogy mindenki könnyen megérthesse: ahányszor csak e templomba jövünk, mindig törekedjünk arra, hogy olyan legyen a lelkünk, amilyennek Isten templomát látni szeretnénk.

Szeretnéd, hogy e bazilika tündöklő szép legyen? Akkor ne engedd, hogy bűnök szennyezzék be lelkedet. Ha azt szeretnéd, hogy e bazilika fényben ragyogjon, akkor ne feledd: Isten is azt akarja, hogy a te lelkedet se borítsa a bűn sötétje. Inkább arra törekedj – mint az Úr is mondja –, hogy jó cselekedeteid fénye tündököljön benned, és hogy megdicsőüljön általad Isten, aki a mennyben lakik. Amint te belépsz e templomba, úgy akar Isten is betérni lelked templomába. Ezt ő maga így ígérte meg: Közöttük lakom majd és közöttük járok (2 Kor 6, 16).

A mai napon, november 8-án Boldog Duns Scotus ferences teológusra, a Szeplőtelen Fogantatás védelmezőjére emlékezünk. 1265-ban született Skóciában és 1308-ban halt meg Kölnben. Tizenöt évesen belépett a ferences rendbe. 1291-ben szentelték pappá. Filozófiát és teológiát az oxfordi és a párizsi egyetemeken tanult. Tanulmányai befejeztével professzor volt Oxfordban, Cambridge-ben, Párizsban, valamint a kölni ferences teológiai főiskolán. 1992. március 20-án avatta boldoggá Rómában II. János Pál pápa.

Boldog Duns Scotus János csodálatos tanítása abból a Szent Ferenc-i lelkiségből fakad, amely Istent: Istenem és mindenem-nek nevezi és a Megtestesülés ünnepét fölébe helyezi a pénteki nap böjti fegyelmének és azt akarja, hogy még a falak is húst egyenek és az állatok is dupla abrakot kapjanak; vagyis az egész teremtés érezze át az ünnepet, amely rá is tartozik. Rendünk egyetemes meggyőződése, hogy Boldog Duns Scotus János szellemi hagyatéka mögött ott van alapító atyánk, Assisi Szent Ferenc lelkisége: Greccio, a Nap-himnusz és Alverna. Scotus zsenije teljes erejével a Szent Ferenci élmény nyomába szegődik, és teológiát alkot belőle, így menti meg az istenélményt a mítoszoktól a logosz, az Ige segítségével.

XVI. Benedek pápa egy általános kihallgatáson így elemezte Duns Scotusnak a Krisztussal kapcsolatos teológiáját. 
„Duns Scotus szerint a Logosz, az Ige megtestesülése az egész üdvtörténet legnagyobb és legszebb műve: Isten örök szeretetének kinyilatkoztatása, amely megnyilatkozik az üdvözítő Szenvedés és az Oltáriszentség misztériumában is. Krisztus, a történelem és a kozmosz középpontja ad értelmet, méltóságot és értéket életünknek. Duns Scotus több korabeli keresztény gondolkodótól eltérően azt vallotta, hogy Isten Fia akkor is emberré lett volna, ha az emberiség nem vétkezett volna. Duns Scotus meglepő hipotézise (feltételezése) szerint az Atya örök szeretettervében ott volt a Fiú megtestesülése. Ez a Krisztus-központú teológiai szemlélet megnyitja a kaput a szemlélődés, a csodálat és a hálaadás előtt: Krisztus a történelem és a kozmosz középpontja, Ő ad értelmet, méltóságot és értéket életünknek.” (Forrás: Szilveszter Barát blogja)

Filmet is készítettek életéről.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”
Mk 12,38-44

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz:
„Mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”
Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. De Jézus kijelentette: „Ti igazaknak mutatjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri szíveteket. Ami ugyanis az emberek szemében nagy, Isten előtt semmiség.” Lk 16,9-15

Szent István királynak és Boldog Gizellának fiaként 1007-ben született Székesfehérvárott. Hétéves korától Szent Gellért nevelte életszentségre, és oktatta korának tudományára. A királyi udvarban is az imádság, a rejtettség és a teljes lemondás szentje lett. Kegyelmi sugallatra a legkedvesebbet: teljes lelki és testi tisztaságát ajánlotta fel Istennek. Bár atyja kívánságára házasságra lépett, szűzi tisztaságát mégis megőrizte, élete így lett jel és példakép. Nem tudjuk, ki volt a felesége, de akárki volt, bizonnyal méltó volt Imréhez, mert a házasságban a nagyobb erényt többre értékelte, mint a gyermekek utáni vágyat. Meghalt 1031. szeptember 2-án. Szent László király uralkodása alatt, István király és Gellért püspök kanonizációjának évében, 1083. november 5-én őt is szentté avatták.

Részlet Szent Imre herceg legendájából

Történt pedig egy éjszakán, hogy Imre egyetlen egy szolgája kíséretében titkon elment imádkozni az ősi templomba, amely Veszprém városában, Györgynek, Krisztus dicső vértanújának tiszteletére épült. Itt az oltár előtt imádságba merülve azon elmélkedett szívében, mi lenne az a mindennél kedvesebb áldozat, amelyet ő Istennek felajánlhatna. Hirtelen nagy fényességű ragyogás áradt szét a templom egész belsején, és isteni szózat hangzott fel a magasban: „Kiváló dolog a szüzesség, kívánom tehát tőled szívednek és testednek szüzességét! Ezt ajánld fel nekem, és ebben tarts ki mindvégig!” Ő azonban nem hagyatkozott saját erejére, hanem mint orvossághoz, a kegyelemhez menekült, és így szólt: „Uram, Istenem, te a világ gondviselője és az emberi gyengeség erősítője vagy, te megtöröd a fejedelmek büszkeségét, és rettenetes vagy a föld királyai előtt (vö. Zsolt 75, 13): teljesítsd bennem szándékodat, és az ártalmas indulatokat irgalmad hatalmával oltsd ki bennem!”

Így Szent Imre abban az órában megerősítve Isten vigasztaló igéjével, ezt a titkot megtartotta szívében, és a szolgának, aki egyedül volt tanúja ennek az Istennel való társalgásnak, és a többinek is, megtiltotta, hogy haláláig e titkot valakinek is elárulják.

Ez, és még több jele az erényeknek mintegy szíve kamrájába zárva volt Szent Imrénél mindaddig, amíg csak el nem törött a korsó, és a kenetnek illata szét nem áradt.

Istenünk, te Szent Imrét tündöklő ifjúságában emelted szentjeid társaságába, miután sugallatodra neked szentelte életét. Engedd, hogy mindenkor közbenjáró segítőnk legyen nálad. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Részlet Szent Károly püspöknek utolsó egyházmegyei zsinatán mondott beszédéből

Értsétek meg, testvérek, hogy nincs semmi sem, ami olyan szükséges lenne minden pap számára, mint az elmélkedés, ami minden cselekedetünket megelőzi, követi és bevégzi. A Próféta mondja: Néked éneklek zsoltárt, és figyelem életem útját (Zsolt 100, 1 Vulg.). Ha szentségeket szolgáltatsz ki, testvérem, elmélkedj arról, amit teszel; ha szentmiseáldozatot mutatsz be, elmélkedj arról, amit feláldozol; ha zsoltározol a kórusban, arról elmélkedj, kinek és mit mondasz; ha lelkeket vezetsz, elmélkedj arról, hogy kinek a vére mosta őket tisztára, és így minden dolgotokat intézzétek szeretettel! (1 Kor 16, 14) Így tudjuk majd könnyen legyőzni mindazt a nehézséget, amit szükségszerűen naponta tapasztalunk, hiszen még itt a földön élünk, így lesz majd erőnk arra, hogy megszülessék Krisztus bennünk is és másokban is.

Urunk, Istenünk, őrizd meg népedben Borromeo Szent Károly püspök lelkületét, hogy Egyházad szüntelenül megújuljon Fiad képmására, és így megismertesse Krisztust a világgal. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Templomunkban a mai napon emlékezünk rendi testvéreinkre, a ferences halottainkra.

A mélységből kiáltok, Uram, hozzád, Uram, halld meg a szavam! Füled figyeljen fel könyörgő szavamra! Ha számon tartod a vétkeket, ki állhat meg akkor, színed előtt, Uram? Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy féljenek téged. Remélek az Úrban, benne remél lelkem, és bízom a szavában. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őr a hajnalt, várja Izrael az Urat. Mert az Úrnál az irgalom és bőséges nála a megváltás. Ő váltja meg Izraelt minden bűnétől.

„Krisztus feltámadása óta a halál tényére keresztényként nem úgy tekintünk, mint reménytelen elmúlásra. Hisszük, hogy “amikor földi sátrunk összeomlik, a mennyben kapunk örök otthont, amelyet nem emberkéz épített” (2 Kor 5,1).
Amikor valaki meghal, testét eltemetik vagy elhamvasztják. Ennek ellenére hisszük, hogy az ember tovább él a halála után. Jézus az Ő feltámadásában az élet és a halál Uraként nyilvánult meg, szavai hitelt érdemlő szavak: “Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog” (Jn 11,25b). (Szász Zsombor OFM) (Forrás: Ferencesek.hu)

Szeretettel ajánljuk Szász Zsombor OFM testvér gondolatait – a ferences honlapon – a  testvérek figyelmébe. 

Halottak napja a földön küzdő Egyház ünnepélyes megemlékezése a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.

Ima halottainkért

Végtelenül jóságos, irgalmas Úristen! Könyörülj minden meghalt hívő lelkén, kik még a tisztítóhelyen szenvednek. Engedd, hogy kínjaiktól megszabaduljanak és örök birodalmadba felvétessenek. Annak pótlása végett, amivel ezek igazságodnak még tartoznak, felajánlom neked mindazt, amit szent Fiad e földön tett és szenvedett. Fogadd el, legkegyelmesebb Atyám, azok mulasztásaiért és hanyagságaiért szent Fiad jótetteinek és érdemeinek sokaságát; azon méltatlanságokért pedig, melyekkel téged illettek, Fiadnak kínjait, fájdalmait, sebeit és szenvedéseit, melyeket azokért elviselt; és ama büntetésekért, melyeket még el kell viselniük, a keserű halált, melyet szent Fiad érettük szenvedett. Engedd, hogy Fiadnak azokért is kiontott drága szent Vére tisztulásukra, enyhülésükre és szabadulásukra szolgáljon. Mutasd meg irántuk, mennyei Atyám, végtelen irgalmasságodat, és vedd fel őket magadhoz az örök boldogságba, hogy Téged a mennyben szentjeiddel együtt szüntelenül dicsérjenek és magasztaljanak. Ámen.

Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik és az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békében. Amen. 

November 1-jén ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg.

Mindenszentek napján déltől kezdve halottak napja éjfélig teljes búcsút nyerhetnek mindazok, akik templomot vagy kápolnát látogatnak meg és ott Hiszekegyet, Miatyánkot imádkoznak a halottakért és imádkoznak a Szentatya szándékára. A búcsúnyerés feltétele, hogy a hívő előtte gyónjon és áldozzon. A búcsú elnyerhető a következő vasárnap is. Ugyancsak elnyerhető a teljes búcsú temető vagy kripta látogatásakor november 1-től november 8-ig, a fenti feltételek mellett. 

Mindenható, örök Isten, te megadtad, hogy egy napon ünnepeljük minden szented dicsőségét. Kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk nagy irgalmadat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34