Sienai Szent Bernardin a toscanai Marittimában született 1380-ban. Hétéves korában elveszítette szüleit, apai nagynénjei nevelik. Mint kis ministráns megszereti a prédikációkat. Szónoki tehetsége korán megmutatkozik. A hallott beszédeket társainak szóról szóra elismételi. Tizenegy éves korában magasabb tanulmányok végzésére Siená-ba megy. Tanítói megcsodálják gyors felfogóképességét, szorgalmát, lelki tisztaságát és szeretetét. A Miasszonyunkról nevezett kórház betegápoló testvérei közé akar lépni. Az 1400. évi borzalmas pestis idején minden képzeletet felülmúló hősiességgel ápolja a betegeket. A járvány elmúltával hónapokra magányba vonul, hogy jövőjéről döntsön. Vagyonát szétosztva 1402. szeptember 8-án belép az obszerváns ferencesek közé. Egész Itáliát bejárva a lelkek nagy hasznára hirdeti Isten igéjét. Jézus szent Neve tiszteletét terjeszti. Tanítói rátermettségének legjobb bizonysága, hogy Kapisztrán Szent János és Marchiai Szent Jakab mellett egész sereg szentéletű és nagyhatású népszónok került ki a keze alól. Teológiai műveket is írt. Meghalt 64 éves korában, Aquilában, 1444. május 20-án.

Sienai Szent Bernardin pap beszédeiből

Jézus neve az igehirdetők fényessége

Jézus neve az igehirdetők fényessége, mert ő a ragyogó világosság, aki az igehirdetőt beszélővé teszi, hallgatóját pedig hallóvá. Ugyan mit gondolsz, hogyan terjedt el oly hirtelen és gyorsan a hit világossága az egész földön, ha nem úgy, hogy Jézust prédikálták? Talán nem ennek a névnek fénye és íze tette, hogy Isten meghívott bennünket csodálatos világosságára? Azokhoz szólt az Apostol, akik megvilágosodtak, akik ebben a világosságban világosságot láttak: Valamikor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: úgy éljetek, mint a világosság fiai! Hirdessük úgy ezt a nevet, hogy ragyogjon, rejtekben ne maradjon. Nem szabad prédikálni piszkos szívvel, mocskos szájjal. Ő a választott edényben akar elrejtőzni és onnan akar előjönni.

Azért mondja az Úr az Apostolról: Választott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a nemzetek előtt, a királyok előtt és Izrael fiai előtt. Választott edénynek mondja, amelyben a legédesebb italt kínálja, hogy az embert ivásra csalogassa. Piroslik és fénylik ő a választott edényekben, hogy mint mondja: nevemet hordozza az edény. Mert ha tüzet gyújtunk, hogy rendet teremtsünk a szántóföldön, elégetjük a száraz füvet, a haszontalan cserjét, a tövisbokrokat, és hasonlóképpen, ha felragyognak a reggeli nap sugarai eloszlatván a sötétséget, elbújnak a tolvajok, a ház aláásását tervező éjszakai rablók, Pál szavára is, aki a pogányoknak prédikált harsogva, mint a mennydörgés, tündökölve, mint a felkelő nap: megemésztette a hitetlenséget, szétszórta a hazugságot, felragyogtatta az igazságot. Elolvadt a sok rossz, mint a lobogó tűz nyomán a viasz.

Körülhordozta Jézus nevét szóval, levéllel, csodával és jópéldával. Szüntelen dicsőítette Jézus nevét, nyíltan megvallva dicsőítette. Ezenfelül királyok, pogányok és Izrael fiai előtt hordozta ezt a nevet az apostol, mint világosságot felragyogtatta, beragyogta vele az országokat, mindenütt egyre kiáltozván: Elmúlt az éjszaka, elközelgett a nappal. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal. Megmutatta mindenkinek a világító mécsest, a tartóra állított mécsest, mindenütt hirdette Jézust, mégpedig a keresztrefeszített Jézust.

Ezért az Egyház, Krisztus menyasszonya, Pál tanítására támaszkodva mindig együtt örül a prófétával, amikor mondja: Istenem, ifjú koromtól oktattál engem, mindmáig hirdetem csodáidat, vagyis mindenkor. A próféta arra is buzdít: Énekeljetek az Úrnak és áldjátok nevét, napról napra hirdessétek üdvösségét, vagyis Jézust, az ő Üdvözítőjét.