A szicíliai Cataniában szenvedett vértanúságot, valószínűleg 250-ben, a Decius-féle üldözés idején. Tisztelete már az ősidőktől az egész Egyházban elterjedt, neve is bekerült a római misekánonba.

Szicíliai Szent Metód püspöknek Szent Ágotáról mondott szónoklatából:

Ez a szűz tehát jegyes, aki meghívott titeket e szent áldozati lakománkra; asszony, aki egy férfinak, Krisztusnak volt eljegyezve, ahogyan Pál apostol szól a házasságról.

Szűz, akinek lelkiismerete tündöklő tiszta, aki ajkát, nyelvét és arcát az isteni igaz Bárány vérének bíborával tette ékessé. Ő az, aki elméjének minden gondolatával jóságos Jegyesének a halálán elmélkedik, és azt fontolgatja, mintha Jegyese csak a minap ontotta volna vérét. Így azután ez a hozzá szeretettel ragaszkodó szűz nemcsak, hogy magában hordja a lelke mélyébe befogadva Krisztus piros vérének eltörölhetetlen pecsétjét, hanem még a késő utódoknak is szüntelenül osztogatja szűzi ékesszólásának vértanúsággal díszített kincseit is.

Valóban jó ő, Isten jóságának részese. Ezért hívják Ágotának, azaz „jó”-nak. Nemcsak a neve ez, hanem valójában jó is. Maga Isten, a jóság forrása küldte és ajándékozta őt nekünk, hogy Jegyesének jóságában részesüljön, és abból nekünk is részt adjon.

Van-e jobb a legfőbb Jónál? És van-e méltóbb tárgya ünnepi dicséretünknek, mint az, aki jó, aki Ágota?

Ó, Ágota, jóság a neved, és jóság a lelked! Ó, Ágota, dicső tetteid nyilván hirdetik jó nevedet, és jó neved hirdeti dicső tetteidet! Ó, Ágota, neved hív, hogy mindenki hozzád csatlakozzék. Példád vonz, hogy mindenki késedelem nélkül Istenhez, az egyetlen igazi Jóhoz térjen.