Kedves Leopold testvér, megköszönöm, hogy ezzel az interjúval bemutatkozol most nekünk.Kezdhetnénk azzal, hogy hol nőttél fel, családi hátteredről megosztanál-e velünk néhány mozaikdarabkát?

Budapesten születtem, elég régen, 1958-ban, a 60. évemben vagyok.Egy olyan családban nőttem fel, ahol a szüleim különleges életutat futottak be. Mindketten a hitnek nagy kihívásait élték meg.

Édesapám, tizennyolc éves korában, az érettségi közelében, kémia szertárosként,egy kísérlet előkészítése közben  történt  robbanás következtében elveszítette a látását. A jó Isten hosszú keresés után vezette el oda, hogy teljes értékű emberként magáról és a családjáról tudjon gondoskodni. Jogásznak tanult, a Zeneakadémiát elvégezte, míg végül Isten elvezette oda, amire tulajdonképpen ép érzékkel készült volna,hogy mérnöki feladatokat oldjon meg. Mindezt Isten csodájaként, mérnöki diploma nélkül,vakon művelte egy  gyárban, ahol saját maga épített egyedi gépeket, melyeket saját maga kivitelezett a segítségeivel.

Ketten születtünk gyermekként, van egy öcsém.

Édesanyám is a hitnek ugyancsak nagyon komoly kihívásait élte meg.Hét éves volt, amikor meghalt az édesanyja, és így elég sok hányattatáson ment keresztül.  Nagyapám újranősült,és egy lehetetlen mostohaanyát hozott a házba, aki rosszabb volt, mintha nem lett volna senki. Édesanyám legidősebb nővére, aki a négy lány közül elég hamar szerzetesnő lett, tartotta a lányokban a lelket, és a hit útján is ő segítette őket.

A hivatásomalakulásában az első és leglényegesebb tényezőnek azt látom,mivel a hit  hallásból ered, hogy  szüleim hívő példája mindenképpen meghatározó volt ebben, annak a kialakulásában, hogy egész szívvel az Úrnak adjam magam,ezt először a szüleimtől tanultam.

Én, úgymond, késői hivatás vagyok, mert családi életre készültem, építészmérnöknek tanultam, gyakoroltam is a szakmámat, de valahogy az Isten nevezetesen egy hívő közösségen keresztül abba az irányba kezdett el terelni, ahol találkoztam egy olyan papnak az életpéldájával, aki olyan tüzes szeretettel szerette az Urat, hogy ez megragadott, hogy így érdemes élni. Az ő példája mindenképpen benne volt ebben, hogy nem házakat kellene nekem építeni, hanem valahogy a mennyországba vezetni az embereket, lelkeket építeni, az Úrnak munkatársa lenni.

Miért a ferences hivatást választottad?

Szent Ferenc életét az ifjúkoromban megismertem, azonkívül ferences templomba jártunk szentmisére, engem ott kereszteltek, ott voltam elsőáldozó, ott voltam bérmálkozó, őket ismertem.  Szent Ferenc életpéldája mindig is vonzó volt, inkább az volt, ami nehézséget okozott, hogy nagy szakadékot láttam a jelenleg megélt ferencesség és Szent Ferenc életpéldája között.
Viszont találtam egy olyan ferencest, akin keresztül az Úr megmutatta, hogy ezt ma is meglehet élni, nem másolva, hanem Szent Ferenc szellemiségét megértve.

A papi hivatást is ennek hatására kaptad?

Nálam először volt a papi hivatás, és utána jött a ferences hivatás.

Az utóbbi években hol szolgáltál, milyen rendházakban, és találkoztál-e új kihívásokkal ez alatt?

Jelenleg Magyarországszinte  összes rendházában megfordultam, sőt még Kárpátalján is voltam egy fél évet.

Minden ház egy-egy újabb kihívást jelentett. Mindig is lelkipásztorkodással foglalkoztam, viszont ennek a  terén nagyon sokféle pasztorációbanv ettem részt:dolgoztam plébánián, kegyhelyen, a Kárpátaljai misszióban; volt olyan plébánia, ahol nagyon széles korosztállyal foglalkoztam, óvodásoktól  az öregekig; volt olyan hely is, ahol egy szűkebb réteget szolgáltam; volt ahol csak felnőttekkel foglalkoztam, olyan is volt, hogy csak a gyóntatás és a prédikáció volt a dolgom, a budapesti értelmiségtől a vidéki egyszerű emberekig.

Milyen érzések vannak most benned, hogy Zalaegerszegre érkeztél, milyen benyomások értek?

Alapvetően pozitív benyomásaim vannak Zalaegerszegről. Akiket eddig megismertem, mind nagyon készségesek voltak, szeretettel fogadtak, úgy látom, hogy igényük van arra, hogy a hitükben valaki segítse őket, igényük van a papra. Kedves családi légkör van, csupa jót mondhatok.

Házfőnöknek neveztek ide Zalaegerszegre, mi hogyan képzeljük el ezt a szolgálatot, milyen feladataid vannak házfőnökként, betöltötted-e már ezt a szolgálatot korábban?

Ez az első helyem, ahol a házfőnöki szolgálatot bízták rám.

A házfőnököt a ferences hagyományban gvardiannak,azaz őrnek nevezik, aki a közösséget irányítja, és segíti a testvéreket abban,hogy megmaradjanak a ferences testvéri  életben. Felelős azért, hogy milyen közösségi élet van egy helyen, a közösség apja és anyjaként  gondoskodik mindenkiről, észreveszi a testvérek testi-lelki szükségleteit, mind az anyagi, mind a szellemi téren, aki figyel arra, hogy nehogy valaki elvesszen, mert az élet egy dinamika, egy küzdőtér, ahol a gonosz lélek is tevékenykedik, és ezt észre kell venni, és időben le kell leplezni.

Minden szerzetesnek szüksége van kikapcsolódásra, szabadidőre. Te mivel szeretsz foglalkozni?

Az a szerencsés ember, aki a hivatását úgy tudja végezni, hogy az egyben kikapcsolódás is. Nem nyűgként végzi, hanem szeretettel, és örömét leli benne.
Itt  inkább arról beszélek, hogy az ember életformája jelenthet egyfajta egyoldalúságot. Minket különösen a sok ülésfenyeget. Épp ezért  szeretek sportolni, de nem versenyszerűen, hanem az egészségem érdekében. Szeretek biciklizni, gyalogolni, télen  korcsolyázni, úszni is szeretek, ha van rá lehetőségem.

Úgy hallottam, hogy sokat olvasol. Milyen témák foglalkoztatnak mostanában az olvasmányok terén?

Az Istennel való kapcsolatunk foglalkoztat. Most például egy jó könyvet olvasok az imádságról, amit elég nehéz olvasni.  Fatimával is foglalkoztam, a századik évforduló kapcsán, azon kívül biblikus témákat szeretek olvasni, a biblia mélyebb megértésével kapcsolatos dolgokat. Tulajdonképpen az előző helyeken gondoskodtak arról, hogy olyan rettentő sok időm nem volt sokat olvasni, meg lassan olvasok, szeretek belegondolni az olvasottakba.

Ha össze kellene foglalnod röviden, hogyan mondanád el Fatima üzenetét?

Ha le akarom egyszerűsíteni Fatimát, akkor azt mondanám, hogy az emberiség vészesen megfeledkezett Istenről, a keresztények meg vészesen megfeledkeztek az Evangéliumról. Nevezetesen az Evangéliumnak arról a mondatáról, amit Jézus mond, hogy: „Aki utánam akar jönni vegye fel a keresztjét, és úgy kövessen engem.” A Krisztussal való kapcsolatunk áldozathozatalt jelent. Önmagunknak való meghalást jelent, hogy Vele föltámadjunk. Ez elővételezett a keresztségben, de ezt meg is kell élnünk, hogy eljussunk ennek a teljességére. Erre van a keresztény életünk.
A SzűzanyaFatimában erre hívja fel a figyelmünket, hogy ide kellene visszatérnünk. Ehhez mutat lehetőségeket. Nagyon egyszerű lehetőségeket, melyeket minden különösebb tanulás nélkül is az emberek be tudnak fogadni. Én ebben látom Fatimának az üzenetét.